Zserbó szelet nagyi módra

Zserbó szelet nagyi módra

Manapság vita folyik azon, hogy a zserbó mióta van velünk, mióta sütjük karácsonykor, ünnepekkor.

Sokan úgy gondolják, hogy még valamikor az 1800-as évek végén alkotta meg Emil Gerbeaud, svájci cukrászmester.

Ám ez időben még sehol sem olvasni róla. Másik lehetőség az első világháború ideje. Erre sincs semmi bizonyíték.

Volt olyan elképzelés is, miszerint az 1958-as brüsszeli világkiállításra sütötték először, s nevét a cukrász iránti tiszteletből kapta.

Hát – ki kell mondani, hogy egyik verzió sem igaz, talán valamikor a múlt század elején alkothatta meg Gerbeaud.

Ezt bizonyítja egy 1913-as kis versike, mely a Színházi élet 1913. júliusi számának egyik írásában jelent meg. Egy rövid részlet belőle –

Előételnek jó lesz kaviár,

Utána — aztán te is szereted —

Csináltatok egy bécsi szeletet,

Lesz Zserbó is tíz vagy tizenkettő

No és bizonyíték az is, hogy semmiképp nem a század közepén hozták össze, hogy 1935. január 1-i Nagyasszony számban már olvasói receptet hoztak le róla – majdnem teljesen azonosat, a manapság ismerttel.

No és az sem megvetendő, hogy a nagyi fiatalasszony korától sütötte. Márpedig ő az 1800-as évek végén született. Kész mestere volt a süteménynek.

Egykor ezt a sütit a gazdasszonyok zsírral készítették – manapság sokan visszatérnek ehhez a recepthez.

Majd minden finomságot el lehet készíteni zsírral – a lényeg az, hogy a megadott margarin, vagy vaj adagnál 20 százalékkal kevesebbet kell belerakni. (ötödével)

A zsírral sült tészták porhanyósabbak, nem kell tőle félni, nem lesz számára hátrányos….

Különbség még a mostani receptekkel, hogy egyrészt nem használtak hozzá a sütőport, hanem élesztőt picit – és megszórták citromhéjjal a dió réteget.

Azért nem sütőporoztak, mert jelen esetben a tészta a zsiradéktól lesz omlós, és az élesztő a régiek körében jóval megszokottabb volt.

És a tetejére nem csokoládét, hanem csokimázat raktak, ami nem más, mint cukor, kakaó, és pici zsiradék elegye. Ez utóbbitól lesz szép fénye.

A zserbó szelet nagyi módra hozzávalói a következők –


A tésztalapokhoz –

  • 50 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 20 dkg zsír
  • pici langyos tej
  • 2 db tojás
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1 csipetnyi só

A töltelék –

  • 20 dkg darált dió
  • 2 kanál cukor – ne rakjunk többet, mert a lekvár édes, épp eléggé édesít
  • 40-50 dkg sárgabarack lekvár

Dió tetejére reszelt citromhéj

Próbáljuk ki cukormázzal bevonni – hozzávalói –

  • 20-25 dkg cukor
  • 4 evőkanál kakaó
  • és 2 evőkanál margarin, vaj, vagy 1 evőkanálnyi olaj

A süteményt az alábbiak szerint készítjük –

  1. Az élesztőt belemorzsoljuk a tejbe, és elkavarjuk. Tehetünk hozzá egy pici cukrot is.
  2. A lisztet egy tálba rakjuk, megsózzuk, hozzáadjuk a zsírt – rendesen összedolgozzuk – hogy már ne is látszódjék a zsír benne.
  3. Ezt a műveletet elvégezhetjük a nyújtódeszkán is, de a gyúrást akár főtt tésztát, akár süteményt készítünk – érdemes tálban végezni, elvégre azt sokkal könnyebb tisztántartani, elmosni, mint a deszkát.
  4. A nyújtás már sokkal kevesebb takarítani valóval jár.
  5. A lisztes elegyhez hozzáadjuk a tojásokat, és a picit pihentetett élesztőt, és szépen összedolgozzuk. Ha nagyon kemény lenne, akkor pici tejjel, vagy egy kanálka tejföllel lazítsuk.
  6. Ha szépen összeállt, akkor elosztjuk háromfele, kis cipókat formálunk, letakarjuk, s hagyjuk pihenni.
  7. Erre azért van szükség, hogy utána könnyebben tudjuk nyújtani, hisz jó vékony lapokat kell készítenünk. Ugyanis a zserbó úgy az igazi, ha a lapjai vékonyak.
  8. Mindhárom tésztacsomót kinyújtjuk tepsi méretűre, három egyforma vastagságú és méretű tésztalapot kapunk. Ennyi tésztából normál gáztepsi méretet ki lehet nyújtani.
    Az elsőt lapot sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk. Rákenjük a baracklekvár felét, megszórjuk a dióval, amit esetleg egy kis cukorral összekevertük.
  9. A dióból is a fele mennyiséget használjuk el. A dióra citromhéjat szórjunk. Nem kell sok, egy gáztepsire összesen egy reszelt citrom héja bőven elég.
  10. Tegyük a tetejére a második lapot megszurkáljuk – hogy az alsó rétegből távozó gőz ne csináljon semmi galibát, megkenjük a baracklekvár másik felével, rászórjuk a maradék diót és citromot is.

  11. Lefedjük az egészet az utolsó tésztalappal, s ugyanúgy megszurkáljuk, mint az előző lapot. Ne féltsük a szépségét, mert egyrészt fejjel lefele lesz a tányéron, másrészt meg csokimázzal leöntve.
  12. Az összeállított zserbót legalább félórát hagyjuk pihenni a konyha kellemes hőmérsékletű sarkában. A pihenő után 180 fokos sütőbe tesszük sülni 40 percre.
  13. Ha szép, egyenletesen világosbarna, és a tésztának tartása van, akkor biztosan elkészült.
  14. Amint picit hűlt tálcára, vagy másik tepsire, esetleg sütőpapírra borítjuk hirtelen, lehúzzuk róla a sütőpapírt, s jöhet majd a mázzal való leöntés.
  15. Ehhez a cukrot egy kis tejjel felrakjuk melegedni. Nem kell hozzá sok tej, fölösleges.
  16. Amint a cukor már teljesen felolvadt, és hevesen hólyagosodik, szálára lehet húzni, akkor gyorsan belekeverjük a kakaót, hozzáadjuk a zsiradékot, hirtelen, gyorsan átkeverjük, és már öntjük is a tészta fonákjára, hisz ez a simább felület.
  17. Elkenjük egy nagy késsel – nem bej, ha lefolyik kicsit az oldalára, lényegtelen. Hűvös helyre rakjuk – ott szépen megdermed. De nem a hűtőbe, mert a pára nem tesz jót neki.
  18. Amint megszikkadt a máz minden vágásnál vizezett késsel levágjuk a széleit, s gondoljuk – akár előre fel is szeletelhetjük.
  19. A zserbónak van több lapos változata is, ám nem véletlen az eredeti kitaláció.
  20. Nem mindegy, hogy a dió-lekvár keverék mennyi kakaós masszával találkozik, máz lesz az ízhatás. Így ha jobban szeretjük a diót, a lekvárt, akkor nyugodtan készítsünk többlapost. Ellenben, ha a hagyományos összhatás a lényeg, akkor a régi, 3 laposat javaslom.
  21. Ne essünk túlzásba a lekvár terén – mert ha túl sokat rakunk, akkor esélyes hogy a tésztalapok elcsúsznak egymás felett. Mindenből a középút!