Túrós dödölle

túrós dödölle

A túrós dödölle egy régi paraszti étel, ami azért nem került minden nap az asztalra, hisz a túróval csínján bántak. Nagyon egyszerű étel, és bizony nagyon finom is.

Van, aki édesen fogyasztja, van aki sósan – ki-ki kedve, ízlése szerint.

Egyszerű krumpliétel, amit liszttel gazdagítanak.

Manapság már persze gazdagabban fogyasztják, lehet tejfölt rácsurgatni, akár a sütőbe is berakhatjuk kis időre, és a túrót van aki megszórja snidlinggel, vagy pirított hagymával – feltéve, ha nem édesen fogyasztják.

A túrós dödölle hozzávalói –

  • 1,5 kg burgonya,
  • 50 dkg tehéntúró,
  • 10 dkg vaj vagy margarin,
  • nagyjából – 25-30 dkg liszt,

Elkészítési módja a következő –

  1. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, közepes vastagságú karikára vágjuk. Feltesszük annyi sós vízben főni, hogy a víz éppen csak látszódjék, nehogy ellepje!
  2. Lényegében megpároljuk a fedő alatt. Erre azért van szükség, mert majd a levét is felhasználjuk. Egykor a krumplilevet bizony hozzátörték a burgonyához, ha pogácsát, lángost, vagy dödöllét készítettek.
  3. Ha a burgonya jól megfőtt, rászórunk annyi lisztet, mint a krumpli negyede-harmada. Kis lángon tartva, tehát alulról melegítve – a burgonyát a liszttel összetörjük, hagyjuk pöszögni, közben a törővel törögetjük, kevergetjük.
  4. Körülbelül negyedóra múlva megkóstoljuk, s ha már nem lisztízű (a lisztnek is meg kell főnie!), fakanállal veszünk ki belőle, s az addig felolvasztott vajba, vagy margarinba belemártva tányérra szaggatjuk villával, vagy kanállal.
  5. Természetesen zsírral is el lehet készíteni, nem feltétlen kell hozzá vaj, vagy margarin.
  6. Előmelegített tányérra, vagy tálra, esetleg tűzálló tálra rakjunk egy sornyi galuska formájú dödöllét. Erre szórjunk rá túrót, majd mehet rá ismét a krumpligaluskából.
  7. Meg is öntözhetjük kis vajjal. Ezt is megszórjuk túróval.
  8. Megöntözhetjük tejföllel is, ez már rajtunk áll. Ehetjük sósan, édesen – ha sósan esszük akár snidlinget is szórhatunk rá – vagy amit kedvünk tartja.

Fotó: Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány