Török sajttekercs

Török sajttekercs

A török sajttekercs, mint neve is mutatja Törökországból vált ismertté, s mint annyi ételük – bizony nagyon finom.

És bizony a magyar gyomornak is megfelel, tésztája réteslap, tölteléke meg sajtos, amire kevés magyar mondana kategórikusan nemet.

A sajttekercset frissen fogyasztjuk, mint ahogy a rétes is melegen az igazi.

Mivel már nem kell otthon óvatoskodni a réteskészítéssel, hanem megvehetjük konyhakészen is – érdemes egyszer kipróbálni – túl nagy munka így nincs vele.

A török sajttekercs hozzávalói –

  • egy csomag réteslap, vagy ha van saját készítésű természetesen az is megfelel
  • 4 evőkanálnyi liszt (csapott)
  • 2 dl tej
  • 4 dkg vaj
  • csipetnyi só
  • kis reszelt szerecsendió
  • 10 dkg reszelt parmezán
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 2 tojás
  • petrezselyemzöld egy kis csomó

Elkészítése az alábbiak szerint történik –

  1. Mindenekelőtt összeállítjuk a sajtkrémet, amivel tölteni fogjuk – hisz ez a lényeg.
  2. A lisztet a tejjel simára keverjük, hozzáadjuk a vajat, és egy edénykében állandóan kavargatva szép sűrűre főzzük. Hozzáadunk egy csipetnyi süt, a reszelt szerecsendiót, aztán levesszük a tűzről.
  3. Ekkor keverjük bele a kétféle sajtot. Szépen átkavargatjuk, lerakjuk hűlni. Felvágjuk a megmosott, leszikkasztott petrezselymet apróra, majd a kihűlt sajtkrémhez adjuk azt is, meg a két tojást, és összekavarjuk.
  4. Ezután elővesszük a réteslapot, és széthajtogatjuk, 2 lap maradjon egymáson. Kezünket beolajozzuk, vagy olvasztott vajjal megkenjük, és 10 centis négyzeteket vágunk a lapokból.
  5. ELővesszük a krémet, és mindegyik közepére sorba rakunk a krémből. Ezután a réteslapok két oldalát behajtjuk, hogy utána nyugodtan felsodorhassuk a kezünket a tésztát.
  6. A tepsit, amiben sütjük kiolajozzuk, vagy zsírozzuk, ebbe rakjuk a megtöltött tekercseket.
  7. Tetejüket is lekenjük olvasztott vajjal jó alaposan, aztán előmelegített, forró sütőben – legalább 200 fokon, de lehet kicsivel melegebb is – szép pirosra sütjük őket.
  8. Ám nem szabad otthagyni, mert nagyon hamar sülnek.

Fotó: Muftak Gazetesi