
Rögtön kettő is…
Kevés ember élhet az országban, aki nem ismeri a tejfölös paprikás csirke recept előírásait, és nem szereti az a szerint készült ételt.
Túl sok variációt ezzel kapcsolatban mi sem tudunk közölni, de érdekes megfigyelni, hogy két – szinte azonos – recept között is mennyi különbség van.
Az összetevők szinte ugyanazok, a végeredmény mégis más egy-két plusz hozzávaló miatt. Ezért van az, hogy azt érezzük – minden háznál másképp főznek, mert a kis plusz ötletek feldobják a finomságokat.
Először az általánosan elfogadott recept
A nagyobb csirkét jól megtisztítjuk az apró kis tollaktól, és nekünk megfelelően feldaraboljuk. 3 evőkanál zsírban, 2 fej tisztított és apróra vágott vöröshagymát rózsaszínűre párolunk.
1 lapos evőkanálnyi jó, édes piros paprikát keverünk bele és a felvágott csirkedarabokat beletesszük.
Megkavarjuk, megsózzuk, hozzáadunk egy kisebb paprikát és egy paradicsomot. Vizet nem szabad, mert fedő alatt pároljuk, saját levében. Lesütjük zsírjára.
Ha ekkorra megpuhult a csibe, adunk hozzá immár kevés vizet is, és 1-2 dl tejfölt. Felforraljuk, és már adhatjuk is az asztalra – feltéve ha a nokedlit is elkészítettük hozzá, mert azzal az igazán finom.
Ez pedig egy szatmári tejfölös paprikás csirke recept változat
- Egy csirke kell hozzá – paprikásnak való – ez nagyjából kilónyi, aztán három deka zsír, egy kisebb fej vöröshagyma, két deci tejfel, egy evőkanál liszt, édesnemes paprika szintén egy kanálnyi és só – csirke súlyától függően.
- Egy szép paprikásnak való csirkét feldarabolunk, szárnyát egybehagyjuk, combjait kettőbe vágjuk, melle húsát – mérettől függően általában kettőbe. .
Az egy fej vöröshagymát két három evőkanálnyi zsírban világosra pároljuk. - Majd megszórjuk piros paprikával.
Ha összekevertük, akkor a csirkét azonnal beletesszük a lábasba, átkeverjük, rászórunk nagyon apróra vágott petrezselyemzöldet is.
Fedő alatt pároljuk, lényegében saját levében. - Ha már lényegében puha, akkor kevés vizet öntünk hozzá. Erre azért van szükség, mert staubolni fogjuk. Lisztet szórunk rá. Azért, hogy több szaftja legyen, hisz úgy kiadósabb. Nem kell sok liszt, elég nagyjából egy kanálnyi.
ejfölt kikeverjük egy pici szafttal, aztán ráborítjuk a paprikásra, majd lazán felkavarjuk. Pillanatot fő, de tényleg csak egy kicsit és már el is zárjuk.
Tojásos nokedlivel a legfinomabb. No meg ha van hozzá uborkasaláta…..