
A szilveszteri-újévi babonák hallatán manapság csak elmosolyítjuk magunkat, mégis – érdekes módon mai napig sokat betartunk közülük.
Egyszerűen szokás lett. Olyan szokás, amit be kell tartani – és pont. Legfeljebb a magyarázatát nem ismerjük.
Nézzük, milyen szilveszteri-újévi konyhával, háztartással kapcsolatos babonákat ismerünk!
A szilveszteri lakomából maradnia kell az asztalon. Nem szabad mindent megenni. Ha ez sikerül, akkor a következő évben nem leszünk ételnek-italnak szűkében.
A rétes a boldogság záloga. Ezért aztán fontos, hogy legyen a szilveszteri, de legalább az újévi asztalon.
Ha fogyasztunk belőle legalább egy szeletet, akkor a boldogságunk is olyan hosszú lesz, mint maga a rétes. (általában a sütőlapon kanyargósra sütötték egykor)
Rendkívül fontos a pezsgő. Lényegtelen, hogy alkoholos, vagy alkoholmentes – a fontos az, hogy sok buborék legyen, mert az mind a gazdagodást jelképezi. S mivel egy jó minőségű francia pezsgőben nagyjából 100 millió buborék van – ha még a töredékét is fogyasztjuk – már az is bátorítólag hat…
Lényeges, hogy az újévi asztalon legyen egy egész kenyér, melyet aztán ebédkor megszegnek. Ezzel biztosítva azt, hogy egész évben lesz elég élelem.
Szilveszterkor ne egyetek pulykát, mert az mérges állat, és egész éves viszálykodást hoz maga után.
Malacot ne 31-én fogyasszatok, hanem Újév napján. Szilveszterkor nyulat, szárnyast, vagy halat kell enni, ezek gyors mozgásukkal minden bajt magukkal visznek az óesztendőből.
Ellenben ha elsején malacot esztek ebédkor, akkor őkelmének még van ideje éjféltől számotokra összetúrni egész évre a szerencsét.
Mindkét napon – óév utolsó, és újév első napján érdemes sok gyümölcsöt enni. Mindegy, hogy az alma, vagy akár délgyümölcs, esetleg kompót. Így biztos gyümölcsöző lesz évünk.
Újévkor nem csak lencsét lehet fogyasztani, hanem bármilyen, viszonylag aprómagvas hüvelyest.
Tehát lehet bab, szárazborsó – a lényeg hogy számra sok legyen. Mert amennyi szemet megeszel a levesben, ételben – annyi pénzes lesz az újesztendőben.
Újév napján jöhet a malachús, de legalább kolbász, hurka legyen az asztalon – nem feltétlen kell a sült malachoz ragaszkodni.
Malackánk ki- és összetúrja nekünk a szerencsét, míg a baromfi elkaparja, a hal elúszik, a nyúl meg elugrál vele.
Előző nap viszont utóbbiakat bátran fogyaszthatjuk, hisz csak jót teszünk vele, az óév gondjaival mennek el.
Újévkor ki ne vidd a szemetet, és mást se kérjél meg rá!
Fontos, hogy még Szilveszterkor vigyük ki a szemetet, s Újévkor még véletlenül sem, mert azzal az azévi szerencsénket is kidobnánk.
Az év első napján főzésen kívül semmilyen más munkát végezni nem szabad. (Persze állatot etetni igen)
Mosni sem természetesen, s ha mosni nem lehet, akkor teregetni meg a legnagyobb balszerencse, felelőtlenséggel karöltve.
Hisz ha valaki ilyenkor ruhát akaszt a kötélre, akkor abban az évben akasztott ember lesz a háznál….
Ha a mulatozás közben kiborul véletlenül egy kis itóka – az bizony nem balszerencse, hanem pont fordítva – annyit tesz: jövőre dől a lé hozzánk….
Az pedig senkinek sem baj…