
Még jócskán gyerek voltam, amikor először hallottam róla. Són sült csirke recept….nagy ég….mennyire sós lehet…. Nem-nem-nem….
Nem csak nekem volt újdonság, környezetemet szabályosan felbolygatta. Suliban, szüleim munkahelyén, szomszédok beszéltek róla, hisz egy ismert színésznő egy főzős műsorban beszélt erről az ételről először, s először hihetetlennek tűnt, hogy ehető.
Nem létezik, biztos tiszta sós lesz. Meg miért lenne olyan szép piros mindenütt? Téma lett, páran kipróbálták – s a próbának híre ment. Volt aki kóstolót is mellékelt a beszámolóhoz – igen….nagyon finom. Ízletes, ropogós, piros….
Így aztán mások is bátorságot kaptak elkészítéséhez, s elindult a variálás vele. Az alaprecept szerint még belülről nem kellett fűszerezni, sem sózni, csak simán ráültetni a sóra. Pusztán ennyi volt a teendő vele.
Aztán már raktak bele zöldfűszereket is, sőt – olyat is hallottam, hogy volt aki a hasüregét tojásos töltelékkel töltötte meg – ugyanolyannal, mint a töltött csirkét, töltött tyúkét.
Rájöttek az emberek, hogy egyszerűsége ellenére finom is.
Máig vannak olyanok, akik neve hallatán már egyből szörnyülködnek, hogy milyen rettenetesen sós lehet, pedig ez nem igaz.
A só csak arra való, hogy a csirkét egyenletesen veszi körbe a forró levegő, így sülése is szép egyenletes lesz, gyönyörű piros színt kap.
A csirke elkészítési ideje egyenesen arányos méretével. Egy kilós csirke egy óra, két kilós csirke 2 óra. Persze mindenki saját maga ismeri legjobban sütőjét.
Nekünk is volt már, hogy egy másfél kilós csirke megvolt 1 óra alatt. Főleg ha gáz sütő van – ahol a nyomás beleszól a sikerbe – nem kell hagyatkozni a receptben megadott időre.
Bár elvileg a csirkét nem kell fűszerezni, azért a belsejét kedvenc fűszerkeverékünkkel, vagy sóval – borssal bedörzsölhetjük, és a belsejébe akár almát is rakhatunk.
Ha sehogy sem tetszik a hát alatti vastag sóréteg ötlete, akkor a hát-far-szárnyrész alá tehetünk egy kis fóliát, így nem érintkezik közvetlenül a sóval.
A són sült csirke recept szerint hogy készül ez az étel?
- Előveszünk egy sütőtepsit, beleborítjuk az egy kiló sót – ami véletlenül sem jódozott, aztán ráfektetjük hátán a csirkénket, amit persze átmostunk leszárítottunk, befűszereztünk.
- Mindenesetre kívül ne sózzuk, mert így is pont elég fűszeres lesz.
- Berakjuk az előmelegített sütőbe, és megsütjük.A sütő hőmérséklete 180-190 fok legyen. Nem kell lefóliázni, de a szárnyvégeket, és a lábcsontot tekerjük be vele, mert gyorsabban pirul.
- Nagyon gyors étel, legalábbis az előkészítési része. nincs vele semmi bíbelődés.
- Ha nincs időnk szöszmötölni a konyhában csak simán bedobjuk a sütőbe, aztán mikor közelít az idő ránézünk. Közben pedig csinálhatjuk dolgunkat.
- (Ha félünk tőle, hogy csirkénk sótlan lesz, rakjuk bele egy sós vizet tartalmazó edénybe sütés előtti éjszakára. 1 liter vízbe egy evőkanálnyi só kell. Másnap kivesszük, hagyjuk kicsit száradni, hogy ne legyen vizes – aztán mehet a sütőbe.)