Savanyú krumplileves recept

Savanyú krumplileves recept

A savanyú krumplileves recept anyáról leányra szállt, hisz a krumpliételek alapjai voltak a szegényebb réteg konyhájának. Egy-egy ételféleségnek is sok elkészítési módját ismerték. Mint ez a krumpli leves is ecetes, tejfölös, és még füstölt hús is lett beletéve – ezzel már lényegesen tartalmasabb, ráadásul plusz ízt ad.

Füstölt hús helyett persze mehetett bele kolbász karikára vágva, vagy akár darabokban, és ha az sem volt, akkor bizony üresen is meg lehetett enni.

Készülhetett savanyúan, mint ez is, de készülhetett ecet nélkül is. Úgy is finom. No és tejfölt sem feltétlenül raktak rá – régen problémás volt a tejfölös ételek eltartása – hisz hűtő nem volt. És sok idős ember amúgy sem rajongott a tejfölért – úgy voltak vele, nem tesz jót a gyomornak. Hogy ezt honnan szedték, nem tudom – de sokan mai napig szívesebben megeszik a krumplilevest is tejföl nélkül, mint vele.

Nézzük most a savanyú krumplileves recept mikéntjét!

  1. Egy szál oldalast feldarabolunk annyi fele, ahányan esznek a levesből, esetleg kisebbre vágva annak a duplája, ha este is ez lesz a „a menü”. Megmossuk alaposan, majd nagyjából 3 liter vízben felrakjuk főni 3-4 babérlevéllel.
  2. Fedő alatt addig főzzük a húst, amíg jó puha nem lesz.
  3. Közben elkészítjük a rántást. Literenként 1 evőkanál zsírból és 1 evőkanál lisztből készítjük. Felrakjuk a zsírt melegedni, mikor felforrósodott, akkor hozzáadjuk a lisztet. Elkavarjuk, kicsit pirítjuk, majd hozzáadunk egy fej hagymát apróra felvágva, s azzal is pirítjuk egy kicsit.
  4. Lehúzzuk a tűzről, belekeverünk egy kávéskanálnyi pirospaprikát, majd az egészet hideg vízzel felengedjük. Felmelegítjük kavargatva, majd hozzáöntjük a megpuhult húshoz, mely forrásban van – de nem zubog.
  5. Krumplit – nagyjából 1 kilót megmosunk, megtisztítunk és felkockázunk, vagy karikázunk. Régen a levesekbe való zöldféléknek fix darabolási módja volt. A savanyú krumplileves recept a karikára vágott krumplit írta elő, de enélkül is jó lesz….
  6. A krumplival együtt aztán tovább főzzük.
    A végén adunk hozzá egy-két evőkanálnyi ecetet, ízlés szerint megsózzák – hisz ekkor már érződik, mennyi só főtt ki a füstölt húsból.
  7. Egy pohár tejfölt – lehet három decis is – összekeverünk nagyjából egy evőkanálnyi liszttel. Hozzámerünk a fővő levesből, kikavarjuk – majd az összeshez adjuk kavargatva közben.
  8. Felforraljuk, és már el is készült.