
A sajtos krumpli egy köretfajta, ami akkor tesz jó szolgálatot, ha már elegünk van a sós krumpliból, sült krumpliból, krumplipüréből…
Nagy jó sült húsokhoz, fasírthoz, rántott húshoz, de akár néhanap egy pörkölttel is elképzelhető.
Sőt – vacsorára akár magában is. Teával, vagy tea nélkül. Egyszerűen finom, és pont.
Nem kell hozzá sok minden, nézzük a sajtos krumpli összetevőit –
- 1 kg burgonya
- néhány kanál olaj, vagy kis zsír
- só ízlés szerint
- őrölt bors, legalább annyi, hogy látszódjék
- nagyjából 10 dkg sajt – nem árt, ha szárazabb.
Ehhez persze nem kell feltétlen kemény sajtnak lenni – elég borsos az ára.
De ha van maradék sajtunk – a hűtőben, valami nyugis helyen rakjuk le egy tányérra, esetleg papírral lefedve – véletlenül sem műanyaggal, és ne légmentesen.
Néhány hét alatt nagyon jól reszelhető, markáns ízű kemény sajtunk lesz belőle.
Az étel összeállítása az alábbiak szerint történik –
- A krumplit alaposan megmossuk, majd feltesszük enyhén sós vízben főni.
- Mikor megfőtt lehűtjük, megtisztítjuk, és közepes karikákra vágjuk.
- Egy tepsit kikenünk zsiradékkal, és erre sorjázzuk a krumpliszeleteket. Megsózzuk, borsozzuk, zsiradékkal éppen hogy megcsurgatjuk – csak annyira, hogyha forgatnánk, akkor legyen miben.
- Megszórjuk lazán sajttal, aztán jöhet a következő réteg. Ugyanígy járunk el.
- Forró sütőbe rakjuk, hisz itt pirulás a lényeg.
- Mikor már megolvadt a sajt, esetleg azt akarjuk, hogy az alatta lévő réteg is pörköt kapjon, akkor alányúlva megforgathatjuk, de enélkül is jó, hisz a sajt teszi a magáét.
- Egyszerű étel, pillanat alatt összehozható – és mégis változatosságot hoz konyhánkba.