
Retro töltött paprika – Hogy miért? Mert semmi flanc, csak úgy, ahogy eredetileg készítették.
A töltött paprikához ugyanis akármilyen magyaros – nem kell sem vöröshagyma, sem fokhagyma, sem szalonna – sőt még zeller zöldje sem.
A régi, az igazi pusztán a paprikáról, paradicsomról szólt – ezt a két ízt emelte ki a só-bor-cukor együttes.
És pont. Semmi több. A rizst nem számoljuk ide, az nem fűszer. Tojást meg lehet bele tenni, de nem kötelező, ugyanis a nélkül is összeáll, és a paprikában is marad. A rizs gondoskodik róla.
Nézzük mi szükséges a töltött paprika elkészítéséhez!
- 15-20 db paprika – mérettől függően
- paradicsomlé nagyjából 2 liter, vagy sűrített paradicsom 2 „nagy” konzerv
- 1 kg sertéshús
- 20 dkg rizs
- pici zsiradék
- só egy evőkanálnyi
- bors legalább egy mokkáskanálnyi
- cukor a paradicsomhoz – ízlés szerint, de inkább csak kiemelendő a paradicsom kellemes ízét
- rántáshoz – 2 evőkanálnyi liszt
- 2 evőkanálnyi zsiradék (Ha sűrűbben szeretjük, akkor több, de ez inkább leves sűrűségű)
Összeállítása így történik
- A szép nagy, nem csípős – nagyjából azonos méretű (egyszerre készüljenek el) TV-paprikákat kicsumázzuk mosás után.
- Ez történhet körbevágással is, de legegyszerűbb, ha megfogjuk kezünkbe a paprikát, hüvelykujjunkkal pedig erőteljesen benyomjuk azt a végét, amin a szára lóg.
- Utána ugyancsak a száránál fogva az egész simán kihúzható. Ha maradt benne egy kis mag, és az zavar bennünket, akkor kiöblíthetjük.
- Nem kell leforrázni, nem attól nem fog összetörni töltés közben.
- A lényeg hogyha majd töltjük, akkor ne nyomjuk erőteljesen bele a tölteléket, csak lazán, szépen. Ez azért is kívánatos, mert ha nagyon megnyomjuk, akkor úgy járhatunk – mikor én próbálkoztam első alkalommal.
- Olyan kemény lett a töltelék, hogy amikor vágni akartuk a kanállal – szabályosan elugrott előlünk. Ezt meg nyilván senki nem akarja. 🙂
- A kiló húst saját magunk is felvághatjuk apróra – feltéve ha van többpengés késünk. De mivel a konyhákban általában nincs ilyen, ezért elégedjünk meg a húsdarálóval. Vagy mi daráljuk, vagy eleve úgy vesszük.
- A rizst megmossuk, kicsit leszikkasztjuk- csak hogy ne folyjon róla a víz, aztán belekeverjük a húsba – amit közben sóval és borssal fűszerezünk. Rakhatunk bele – ha nagyon akarunk – tojást, de tényleg nem szükséges. Anélkül is jó lesz.
- Annyi azért nem árt, hogy a hús ne színtiszta comb legyen, jobb hozzá a lapocka – nem olyan száraz, elegendő zsiradékot tartalmaz.
- A rizskásával, fűszerekkel összedolgozzuk a húst, aztán elkezdjük tölteni a paprikákat.
- Ne töltsük nyakig, mert nem lesz hova dagadjon a rizs, és vagy a paprika hasad ki, vagy tele lesz a leve rizzsel és húsdarabkákkal.
- Nagyjából 2/3-ig elegendő, attól semmivel se legyen több.
- A megtöltött paprikákat egy lábas, vagy fazék aljába szépen, sorban lerakjuk egymás mellé, majd felöntjük minél több paradicsomlével, egy kis vízzel megtoldva.
- Felrakjuk főni. Sóval, cukorral ízesítjük. Nagyjából egy óra alatt lesz kész. Elején felforraljuk, aztán takarékon szépen félig fedve eltötyög.
- Mikor a töltelék megpuhult – berántjuk. Két kanál zsiradékból és két kanál lisztből rántást készítünk (ahány liter a lé, annyi kanálnyi zsiradék és liszt) – világosat. Felengedjük hideg vízzel, kikeverjük, aztán mehet bele a paradicsomba.
- Az egészet felforraljuk, s ha ez megtörtént – lényegében el is készültünk. (Ha véletlenül marad ki töltelék – főzzük meg gombócnak.
- De ez esetben rakjunk hozzá nyers tojást, dolgozzuk össze rendesen, s úgy formáljuk meg a gombócokat. Nem árt, ha ezeket óvatosan akkor adjuk az egészhez, mikor a paprika leve felforrt)
- Van, aki tört krumplit ad hozzá – főleg ha sok a paradicsom benne.