
Azt tudod, hogy mi a cvekedli? Pusztán az étel tésztáját jelzi, kocka alakú tésztaétel, amit általában káposztával ízesítenek. Ugye, krumplis cvekedliről nem hallottál még…. 🙂 Szóval a régi káposztás cvekedli recept esetében is lényeg a tészta vágási formája, és a rá kerülő ízesítő.
Ez az a fajta retro recept, amit az átlagember valóban annak is gondol. Olyan menza-kaja fajta, amit sokszor készítettek ebédre, hisz olcsó és laktat. Többféle módon lehet ízesíteni, lehet sima sós, borsos, de akár cukros is. Ez utóbbi kicsit vadul hangzik, pedig sok kedvelője akad.
A régi káposztás cvekedli recept szerint hogy készítjük ezt a tésztaételt?
Hozzávalók:
- 35-40 dkg liszt
- 2 tojás
- 8-10 dkg zsiradék (régen ez zsírral készült)
- 1 kg fejes káposzta
- 2 dkg só
- 1 evőkanálnyi cukor
- késhegynyi törött bors
Először a káposztát készítjük el, hogy a tésztát kifőzés után egyből vegyíteni tudjuk vele
- A káposzta külső, sérült leveleit eltávolítjuk, megmossuk, torzsájának végét levágjuk, hogy ne koszoljon, kicsit letörölgetjük, aztán megreszeljük.
- Vághatjuk is vékonyra, úgy gyorsabban megy, és kevésbé fárasztó, a végeredmény meg szinte ugyanaz, mert a párolás során amúgy is széjjelebb fő – hisz kavarjuk is.
- Akkora lábasban, amelybe a kifőzött tészta is belefér (kb. 3—4 literes) zsírt olvasztunk, vagy belerakjuk az olajat, beleszórjuk a cukrot és a zsírban aranysárgára pirítjuk. Hogy nehogy túlpiruljon a cukor gyorsan hozzáadjuk a káposztát, ekkor sózzuk.
- Szokás, hogy előre sózzák a káposztát, és kicsavarják a levétől – de ez nem jó módszer – nagyon sok tápanyag távozik ilyenkor. Ráadásul a káposzta szárazabb is lesz. Ezzel a módszerrel finomabb a végeredmény.
- Tehát a káposztát lereszelve, vagy vágva sózatlanul, csavaratlanul dobjuk bele a felforrósított cukros zsiradékba, s utána ízlés szerint sózzuk.
Először pároljuk a káposztát fedő alatt, de nem sokáig, aztán pedig kavargatva lepirítjuk. - Míg hűl – elkészítjük a tésztáját.
Bár a boltokban lehet jó minőségű tésztát kapni – a házi egyrészt olcsóbb, és még a pár tojással készült is finomabb valahogy.
Legalább egyszer érdemes kipróbálni. - Amíg a káposzta pirul, tésztát gyúrunk.
- A liszttel a tojást összegyúrjuk, ha kell pici vízzel pótoljuk. Kis pihenő után lisztezett deszkán kinyújtjuk késfok vastagságúra. Hagyjuk cseppet száradni – hogy vágáskor ne tapadjon össze.
- Aztán a nyújtófára feltekerjük, a nyújtófa hátán végig késsel középen elvágjuk, majd a szerint, hogy mekkora kockákat akarunk vágni becsíkozzuk, végigvágjuk.
- Utána a csíkokat meg kockázzuk. Ne problémázzunk rajta, ha a csíkok nem tökéletes szélességűek, itt-ott görbére sikerülnek, mert főzés után ez már nem látszik.
- Felrakjuk a főzővizet egy diónyi zsírral sózottan, majd mikor már zubog, akkor a tésztát beledobjuk, és megkavarjuk. Nagyjából 10 perc alatt megfő, ekkor leszűrjük, leöblítjük, lecsurgatjuk.
- Ha lecsepegett a káposztához kavarjuk.
Frissen igazán finom. - Van aki cukrosan, van aki borsosan szereti.
Ez a fogás kifejezetten olcsó, magas rosttartalmú étel. A régi káposztás cvekedli recept végeredménye egy nagyon ízletes, akár pikánsnak, különlegesnek mondható eledel.
Fotó: Pixabay