
Régensherceg tortája – Prinzregententorte egy különlegesen finom bajor-német sütemény.
Tésztája, krémje nagyon-nagyon hasonlít a mi házi dobostortánkra. Legalábbis kóstolásra. Elkészítési módja különbözik.
Alapja ugyanúgy ropogós piskóta lapok, krémje pedig csokoládéban úszik. Persze lehet lágyabban is készíteni, kevesebb kakaóval – ki hogy szereti. Díszítésére nem feltétlenül kell a csokikrémet használni, megoldható tejszínhabbal is.
Az az igazság, hogy ez a gyakorlott házitündérek tortája… 🙂
Jó, ha valóban vajat használunk hozzá – persze ez nem olcsó, ellenben az íz kárpótol. És azért tortát sem sütünk minden nap…
Sütésnél figyeljünk, hogy a lapok lehetőleg egyenletesek legyenek, mert ha túl vékonyak, akkor a vékony rész sötétebbre sül, megváltoztatva ezzel a torta ízének karakterét.
Ezért hasznos, ha egy műanyag lappal simítjuk el az egészet – esélyesen sokkal egyenletesebb vastagságú, vagy inkább vékonyságú lapokat kapunk.
Készíthetjük pudingpor helyett főzött krémmel is, bár manapság talán a pudingpor még olcsóbb – ellenben a másik tartalmasabb, és különlegesebb.
A krém hozzávalói –
- 4 deciliter tej
- 1 vaníliáscukor, vagy egy kis vanília
- 5 evőkanálnyi cukor
- 3-4 evőkanálnyi liszt
- néhány tojás (legalább 2-3)
- 2 evőkanálnyi jó kakaópor
Ha főzött krémet óhajtunk használni, akkor ezt a krémet használjuk fel majd vajjal összedolgozásra, és a tészta töltésére.
Átlagos méretű kapcsos tortaforma alsó lapjával dolgozunk. Ahány lapot sütünk annyi sütőpapírt vágunk a massza alá.
A sütőt sütés előtt majd felmelegítjük, de elég az első lap előtt 10 perccel, nehogy túlmelegedjék.
Sütni pedig – mint minden piskótát – 180 fokon fogjuk, amennyiben légkeverésünk van, úgy 20 fokkal alacsonyabb hőn, de ez minden receptnél így van.
A régensherceg tortája az alábbi összetevőkből készül –
- negyed kiló vaj, vagy margarin (nem light)
- negyed kiló cukor
- 1 vaníliáscukor
- pici só
- 4-5 közepes tojás
- 10 evőkanálnyi búzaliszt
- 5 dkg kukoricakeményítő
- 1/2 cs. sütőpor
Ha valami oknál fogva nincs kukoricakeményítőnk – a pudingpor ugyanolyan súlyban felhasználható helyette, hisz alapvetően az…
A töltelék hozzávalói
Vagy a már fent leírt kakaós főzött krém,
vagy
- 1 csomag jó minőségű, csokoládés pudingpor
- 5 evőkanálnyi cukor
- fél liter tej
És a krémet, vagy ezt a pudingot negyed kiló vajjal keverjük majd ki…
Az öntethez szükségünk lesz
- 3 tábla (30 dkg) étcsokoládéra
- 1 evőkanálnyi olajra
Tetejére pedig 5 dkg tortadara, vagy csokoládé
Oldala lekenéséhez egy-másfél deci tejszínt verünk fel habnak, de helyettesíthető ez kis tortakrémmel is, amit díszítésre is használunk.
A régensherceg tortája elkészítésének módja a következő
Először készítsük el a krémet. Egy tálkában kikeverjük a pudingport a cukorral (vagy a tejen kívül minden összetevőt házikrém főzése esetén) apránként hozzáadva néhány kanál tejet, hogy ne csomósodjon.
A tejet közben felforraljuk, majd ha már majdnem forr, akkor hozzáadunk a kevés, kikevert pudinghoz, elsimítjuk, majd folytonos keverés mellett hozzáadjuk a forró tejhez, és addig főzzük, míg sűrű nem lesz. (Krém esetén is ez a főzési mód)
Ha megfőtt abba a tálba öntjük, amiben majd kikeverjük – lefedjük egy fóliával hogy ne bőrösödjön, aztán hagyjuk kihűlni.
Addig elkészítjük a tésztát.
A vajat, vagy margarint simára keverjük, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, parányi sót. Ezt addig keverjük, míg a massza egyenletessé nem válik. Hozzáadjuk egyenként a tojásokat, s közben folytonosan keverjük, verjük.
Jó, ha elektromos habverővel, mert lényegesen könnyebb dolgunk lesz. Mikor már minden tojás hozzá lett adva, és a tésztánk szép habos, jöhet a liszt és keményítő (vagy pudingpor 🙂 ) keveréke. Ezt is beledolgozzuk a tésztába, hogy egyenletesen eloszoljon. Fokozatosan adjuk a masszánkhoz.
Ha elkészültünk a művelettel – jöhet a sütés. A régensherceg tortája minimum 6 tortalapból készül. Egymás után sütünk 6-7-vagy akárhány tortalapot. Gyorsan fog menni, nem kell megijedni. A lapok alá sütőpapírt vágunk.
Egyenletesen elsimítjuk, és világosbarnára sütjük. Inkább sárgás legyen, mint barna.
Ha megsült a tortalap, akkor kivesszük, lehetőleg rácsra rakjuk még sütőpapírral együtt – majd akkor távolítjuk el a sütőpapírt, mikor teljesen kihűlt. A sütési idő sok mindentől függ – egyenként 6-8 perc lesz.
Míg hűl a tészta elkészítjük a megfőtt pudinggal a vajas krémünket.
Immár csak annyi a dolgunk, hogy a vajat a kakaókrémbe belekeverjük, de azt alaposan. Fontos, hogy a vaj is szobahőmérsékletű legyen, így lesz szép az eredmény.
Az elkészült krémnek nagyjából a negyedét félretesszük majd a torta tetejére, a többit meg elosztjuk úgy, hogy a lapok közé elég legyen. (nagyjából)
A tortalapokról lehúzzuk a sütőpapírt, az első lapot tálcára helyezzük, és lekenjük vele a felületét, aztán a következő, következő…. mindaddig, míg a krém és a lapok is elfogynak.
A tejszínt verjük fel, és kenjük le a torta szélét, oldalát – utána rakjuk hűtőbe legalább 1-2 órára.
Ekkor aztán tördeljük össze a keserűcsokoládét, rakjuk egy tálba, amit forró vízbe állítunk. Hozzáadunk 1 evőkanál olajat, és szép simára keverjük.
A torta közepére öntjük a mázat, és úgy ügyeskedünk a torta erre-arra billegtetésével, míg az egészet bevonja a csokoládé. Ahol kell – lehetőleg inkább az oldalán – utána igazítunk.
Még dermedés előtt lazítsuk fel a tortát, és rakjuk végleges helyére- tálcára.
Itt ismét berakjuk hűlni a hűtőbe. Majd feldíszítjük a maradék krémmel. Tortazsákba, vagy sima kivágott csücskü zacskóba rakjuk, és annyi göböt nyomunk a tortára, ahány szeletet akarunk majd vágni belőle.
Az 5 deka csokit vékonyra kaparjuk akár sajtszeletelő segítségével 🙂 vagy krumplihámozó is tökéletes hozzá, de késsel is megoldható a művelet. a torta tetejét beszórjuk vele.
Igazán impozáns, és fölöttébb finom sütemény lesz a jutalmunk!
Fotó: Pixabay