
A rakott kelkáposzta húsos étel, épp ezért -alapból nem olcsó. Ellenben maradékot, párizsit, szilveszteri virslit, vagy kolbászt is hasznosíthatunk.
S így már mindjárt más a bekerülési költség.
A végeredmény meg nagyon finom – még azok is szívesen fogyaszthatják, akik amúgy nem szeretik igazán a kelkáposztát.
A rakott kelkáposzta hozzávalói –
- 30 dkg darált sertéshús,
- 1 kg kelkáposzta,
- 10 dkg rizs,
- 6 dkg füstölt szalonna,
- 2-3 dl tejföl,
- só,
- köménymag,
- törött bors,
- hagyma,
- fokhagyma,
- fűszerpaprika,
- majoránna.
Az étel elkészítésének módja –
- A kelkáposztát megtisztítjuk, a torzsáját kivágjuk és jól megmosva gyengén sós vízben félig puhára főzzük. Főzőlevét egy kis köménymaggal ízesítjük, közben a rizst félig puhára főzzük.
- Ekkor a füstölt szalonnát apró kockára vágjuk és egy lábasban kisütjük. Hozzáadunk egy kis fej finomra vágott hagymát,
- egy cikk szétzúzott és apróra vágott fokhagymát, megszórjuk kis pirospaprikával, és jól elkeverve beletesszük a ledarált sertéshúst.
- Ami persze lehet bármilyen maradék. Megsózzuk, borsozzuk, egy csipetnyi majoránnával ízesítjük, és gyakran kevergetve,
- mérsékelt tűzön félig puhára pároljuk, vagy összefőzzük. Időnként, hogy ne égjen le, egy kis kelkáposzta-főzőlét öntünk hozzá.
- Közben a kelkáposztát leszűrjük, levét lecsepegtetjük, és a kelt leveleire szedjük szét. Egy megfelelő nagyságú lábast kizsírozunk, kibéleljük kelkáposztalevelekkel,
- és egy sor rizst terítünk szét rajta. Erre egy sor párolt darált húst simítunk, majd ismét kelkáposzta következik, mindaddig, míg a hozzávalóból tart.
- A tetején kelkáposzta legyen. (Nyáron ízlés szerint 1—2 db karikára vágott friss zöldpaprikát és paradicsomot is tehetünk a sorok közé.)
- Egy kevés kelkáposzta-főzőlével meglocsoljuk, hogy sütés közben lédús maradjon, majd a tejfölt egyenletesen elosztjuk a tetején, megszórjuk kevés pirospaprikával, és középmeleg sütőben puhára pároljuk együtt úgy, hogy a teteje szép egyenletesen megpiruljon.
- A sütőből kivéve azonnal tálaljuk, tetejét ízlés szerint tejföllel megöntözzük. A rakott kel készíthető még az előbbi módon karikára vágott és pirított virsliből is,
- vagy kockára vágott párizsival, illetve karikára vágott füstölt kolbásszal a darált hús helyett, egyébként az elkészítés módja teljesen azonos az előbbivel.
- Természetesen úgy is készíthetjük, hogy fele rész káposztalevelet alulra rakunk, arra rá a rizst, az összeset,
- majd a húst, aztán a káposzta másik felét, és meglocsoljuk tejföllel. A végeredmény ugyanaz, és nem kell még annyit sem játszadozni, mint az első verzióval.