Pörkölt káposztásan

pörkölt káposztásan

A pörkölt káposztásan egy régi-régi étel, van – ahol káposztás pörköltként emlegetik. A végeredmény ugyanaz, csülökpörkölt magyarosan.

Bár a káposzta súlyra nagyobb mennyiségben van benne, mint a hús – ettől függetlenül ez egyáltalán nem érződik az ételen. Kifejezetten kellemes összetétel, tökéletes arány jellemzi.

Legjobb bográcsban készíteni, de természetesen ha van a célra alkalmas, nagy lábasunk – a konyhában is megfőzhetjük.

A pörkölt káposztásan hozzávalói –

  • Egy szép, 2 kilós fej édeskáposzta
  • fél fej fokhagyma
  • 1 Tv-paprika, vagy 2 lecsópaprika
  • egy szép paradicsom
  • 1 jókora hátsó csülök kicsontozva
  • 25-30 dkg vöröshagyma
  • 1,5 evőkanálnyi só
  • 2 nem nagyon púpos evőkanál fűszerpaprika
  • mehet bele egy csípőspaprika is
  • és bors, legalább egy-két mokkáskanálnyi – de lehet több is nyugodtan, mert úgy finom (gondoljunk a káposztás tésztára)
  • 2-3 evőkanálnyi zsiradék

Az étel elkészítésének menete a következő –

Azért, mert káposztás a pörkölt – nem azt jelenti, hogy apróra, vagy kockára vágott káposztával főzzük.

Azt használjuk lényegében fedő helyett, s ugyanakkor a pörkölttől kapott fenséges íze miatt igencsak kapós lesz fogyasztáskor a káposztacikkely.

Először is előkészítjük a dolgokat.

A csülköt megmossuk, kicsontozzuk. A csontot természetesen a pörköltbe rakhatjuk, valahol alul szépen megfér. Jobb íze lesz tőle az ételnek.

Utána a hús felszeleteljük, csíkozzuk, majd nagyjából egyenlő méretűre felkockázzuk.

Ezután a káposztát megtisztítjuk, a borítóleveleit leszedjük, kivágjuk a torzsát, majd félbevágjuk, aztán a fél darabokat is felvágjuk legalább négybe, vagy hatba. Lényegében felcakkozzuk, középről kiindulva.

Ezután megtisztítjuk a paprikát, a paradicsomot, szépen felkockázzuk őket. A hagymát megtisztítjuk, megmossuk, aztán azt is apróra vágjuk.

Most elővesszük a bográcsot, vagy nagyobb fazekat.

A lényeg, hogy ne lemezedény legyen, az a jó ha vastagabb. Vagy vas. vagy zománcos, hasonló.

Belerakjuk a zsiradékot, majd megfuttatjuk benne a hagymát, mikor már jó üveges, akkor jöhet a paradicsom, kevergetve időnként tovább sütjük.

Ha már összeesett, akkor oldalra húzzuk, majd rászórjuk a fűszerpaprikát, és belekeverjük a húst.

Rászórjuk a só nagyobbik részét, átkeverjük rendesen, és hozzáadjuk a fokhagymákat, kicsit összenyomva.

Ekkor jönnek a káposztadarabok. Szépen, sorban rárakjuk úgy, hogy lényegében fedje a pörköltöt. Egy cseresznyepaprikát – ha szeretjük – akár egészben, akár feldarabolva rászórunk, rárakunk.

Kicsit megszórjuk sóval, mehet rá az őrölt bors is rendesen, aztán pedig lefedjük fedővel. Szépen, csendesen főzzük – már csak azért is, mert ezt az ételt nem kevergetjük.

Ha úgy gondoljuk, mégis szükség lenne a megmozgatásra, akkor a két fülét megfogjuk, és hirtelen erre, vagy arra fordítjuk. Így az étel is a lábasban – elmozdul.

A vége előtt vagy fél órával szórjuk bele a Tv, vagy lecsópaprikát, amit felkockáztunk apróra. Ha úgy gondoljuk, hogy nem elég csípős az étel, akkor rakhatunk ekkor még bele egy kis csípősparikát.

A legjobb hozzá a friss kenyér, de persze krumplival sem megvetendő étel. – Főzésére rá kell szánni az időt, úgy az igazi, ha legalább 2,5-3 órán keresztül „tötyög”.