
A párolt káposzta akár lila, akár sima, „mezei” káposztából készítve kiváló kísérője a finom pecsenyéknek, jobban nem is kívánhatnánk.
Elkészítése egyáltalán nem bonyolult, de egy kicsit biztosan fárasztóbb, mint levenni egy savanyúságot a kamrapultról.
Szerencsére jól eltartható, kiválóan fagyasztható. Így ha egyszer rászánjuk magunkat, akkor nyugodtan készíthetünk egy emberes adagot, s kihűlés után porciózva betárolhatjuk a fagyóba.
Így bármikor előkaphatunk belőle egy-egy sülthöz valót.
Nézzük, milyen hozzávalók szükségesek a párolt káposzta készítéséhez –
- 1,5 kg fehér, vagy lila (vörös) káposzta – ez utóbbiból kifejezetten mutatósabb, és talán még finomabb is
- 3 deka só,
- 7 deka zsír,
- 1 nagy fej vöröshagyma,
- 1 evőkanál cukor,
- mokkáskanál és köménymag, – lehet őrölt is
- ecet ízlés szerint,
- 1 deci vörösbor, a fehér káposztához fehér bor
A párolt káposzta elkészítésének módja –
- A káposztát ha szükséges megmossuk, leszárítjuk papírtörlővel. A külső leveleit leszedjük, a torzsát kivágjuk.
- A káposztát ezután vagy legyaluljuk, vagy vékonyan felcsíkozzuk. Ezután jöhet a sózás. A sóval aztán legalább egy órát állni hagyjuk, de utána nem facsarjuk ki.
- A zsírt egy nagy lábasban felmelegítjük, a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és a melegedő zsírban szép aranysárgára pirítjuk.
- Világos legyen. Ezután felengedjük egy kis vízzel és ecettel, aztán belerakjuk a káposztát, a köménymagot, s fedő alatt puhára pároljuk.
- Mikor már majdnem kész, akkor hozzáadjuk a cukrot, köménymagot, ha kell utána sózunk, és amíg kell, még pároljuk. Ha ízlésünk szerint elkészült, hozzáadjuk a bort is. Persze ez nem létfontosságú, anélkül is elkészíthetjük.