
Azt már legtöbben tudják, hogy a palócleves sosem volt palóc, teljesen más okból adódott a neve. No de hogy pontosan mi volt az ok, az még ma is vita tárgya.
Mindenesetre 2:1 arányban Mikszáth vezet.
Állítólag Gundel János készítette először egy megnyitó alkalmával, és egyszerűen Mikszáth Kálmánról, a legnagyobb palócról nevezte el.
Olyan elmélet is létezik, mely szerint Mikszáth kérte születésnapjára Gundelt, hogy készítsen egy olyan levest, ami a magyar konyha minden zamatát egyesíti.
A harmadik elképzelés már nem Mikszáthoz kapcsolódik, és nem is Gundelhez. E szerint egy vacsoraversenyre készítette valaki, a azoknak annyira ízlett, hogy kétszer is kértek belőle.
Hogy aztán valójában mikor alkották meg a palóclevest? Nehéz lenne eldönteni, és szinte lehetetlen, legnagyobb esélye a születésnapos levesalkotásnak van, ott konkrétan le van írva, hogy miért lett olyan, amilyen.
No meg hát a múlt század harmincas éveiben is így emlékeztek a történésre, márpedig akkor még élhetett az emlékekben is a történet.
Nézzük, hogy mik a palócleves hozzávalói –
- 50 dkg birkacomb,
- 30 dkg burgonya,
- 1 fej vöröshagyma,
- 50 dkg zöldbab,
- 2 evőkanálnyi zsír
- 1 evőkanál liszt,
- 2 evőkanál tejföl,
- só,
- kiskanálnyi pirospaprika,
- 1-2 babérlevél,
- késhegynyi köménymag,
- 2 gerezd fokhagyma.
A levest az alábbi módon készítjük el –
- Az étel alapja lényegében egy gulyásleves, a különbség az, hogy nem marhából fő, hanem ürüből, birkából.
- Az egyik kanál zsíron fedő alatt megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, meghintjük a pirospaprikával, átsütjük rajta a kockákra vágott húst, és felengedjük két liter vízzel.
- A fűszerekkel megízesítjük, és lefedve, lassú tűzön főzzük. Amikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a megtisztított, kockákra vágott burgonyát, meg a nagyobb, rézsútos darabokra vágott zöldbabot, és együtt puhára főzzük.
- (Ha konzervből készül, akkor csak a végén, mikor a burgonya is puha már, tesszük bele a leszűrt zöldbabot.)
- Végül a második kanál zsírból a liszttel barna rántást készítünk, besűrítjük vele a levest, és megtejfölözve kínáljuk. Manapság van, hogy ecettel, vagy citromlével ízesítik. Valójában a babérlevél és a tejföl kellemes savanyúságot ad.
Fotó: Wikipédia Fotós – dpotera vágva, méretezve