Palacsinta recept

Palacsinta

A palacsinta egy olyan tésztaféle, amit szinte mindenki tud sütni – csak nem biztos, hogy mindig jól is sikerül.

Van, hogy szakad, ragad, túl laza, vagy szinte már lyukacsos – ezeket a hibákat a legjobb kiszűrni.

Ezért jó ismerni egy alapreceptet, amit már rengetegen kipróbáltak – ha nem is változtatunk saját sütési módszerünkön egyből általa – de rájöhetünk, mit hibáztunk.

Nézzük a palacsinta hozzávalóit –

  • 25 dkg liszt – készíthetjük teljes finomlisztből is, de úgy is, hogy a fele rétesliszt
  • 2 tojás,
  • 3 dl tej,
  • 2 szódavíz,
  • 2 evőkanál olaj,
  • csipetnyi só,
  • a sütéshez olaj, vagy olvasztott zsír – de csak nagyritkán lehet rá szükség.

A tészta összeállítása, elkészítése –

  1. A kétféle lisztet mély tálba szórjuk, a tojásokat beleütjük, megsózzuk, majd a tej felével habverővel, de inkább kanállal, vagy fakanállal – mintha nokedlit készítenénk – jó simára keverjük.
  2. A maradék tejet csak ezután öntjük hozzá, végül pedig a szódavízzel hígítjuk. Legalább fél óráig pihenni hagyjuk, majd az olajjal még egyszer kikeverjük.
  3. A palacsintasütőt felforrósítjuk – első sütés előtt bekenjük olvasztott zsírral, vagy olajjal.
  4. A többi palacsinta sütésekor már nem kell a serpenyőt kikenni, a tészta önmagát „zsírozza”. Ha mégis szükséges, akkor csak épp hogy cseppentsünk a palacsintasütőbe.
  5. A serpenyőt a tűzön megforrósítjuk, majd leemeljük. Egy kis merőkanálnyi tésztát belecsurgatunk, közben körkörösen mozgatjuk, így a massza egyenletesen, vékonyan terül el benne. Ne keseredjünk el, ha az első próbasütés nem sikerül.
  6. Általában jó fél deci masszából lehet egy palacsintát sütni.
  7. A serpenyőt a lángra visszatesszük, és a palacsinta másik oldalát is megpirítjuk.
  8. A sütést úgy ellenőrizhetjük, hogy egy széles lapáttal a szélét felhajtjuk, illetve a serpenyőt megrázzuk:
  9. ha a tészta a palacsintasütőben már csúszik, a lapátot teljesen alácsúsztatva megfordítjuk, vagy feldobva fordítjuk (pici gyakorlat kell hozzá) és a másik oldalát is megsütjük.
  10. Levegőben fordítás úgy történik, hogy a már megsült palacsintát a serpenyőben előre csúsztatjuk úgy, hogy az elejét kicsit lefelé tartjuk, majd hirtelen mozdulattal felfele és magunk fele lendítjük, de csak az alkar mozgatásával – nehogy túl nagy legyen a mozdulat.
  11. Ilyenkor a palacsinta tulajdonképpen szaltózik egyet a levegőben, úgy fordul meg.
  12. A kész palacsintákat a tányéron egymás tetejére csúsztatjuk, majd megtöltjük, és henger vagy háromszög, illetve batyu alakúra hajtjuk. Ahogy nekünk tetszik. A töltelék is tőlünk függ.
  13. A kikevert palacsintába ne rakjunk cukrot, valójában az ízen nem sokat változtat, viszont a sütésének sikeressége bizonytalanabb. Szebb, világosabb palacsintákat kapunk nélküle – és kisebb eséllyel pirul le.
  14. Fontos, hogy ne takarékon süssük, mert nem fog rendesen átsülni, sütése elhúzódik, több zsiradékot vesz fel.
  15. El lehet tej nélkül is készíteni csak tojással és szódavízzel.

Fotó: É.Apáti