Na, azt azért nem… Nem újraélesztik a csirkéket.
Két dolog jöhet szóba. Az egyik lehetőségnél az a cél, hogy a bőr elváljék az izomtól, így könnyen tölthetővé válik a csirke.
A másik lehetőség pedig az, hogy magát a csirkét fújják fel – amennyire lehet, hogy nagyobbnak látszódjék, mint ami – és ha el akarják adni,, akkor hamarabb elkeljék
. Ez viszont azért nem ésszerű, mert belsőségekkel együtt nem árulhatták a piacon, márpedig csak akkor maradhatna meg benne a levegő.
Háznál volt, hogy belső szervekkel együtt árulták, de ilyenkor ismeri a vevő az eladót, nem igazán manipulálták a baromfit, már ha azt akarták, hogy máskor is tőle vegyék.
Ezt a verziót elvetjük…
Azért fújják fel egy nád segítségével most a bőr alatt, mert így a levegő, míg a bontás tart benne marad, és tovább nyomogatva megválik végig a bőr, teret engedve később a tölteléknek majd.
A jobb szélső hölgy épp fújja a nyaknál a nádszálat, a vele szemben állónak pedig egy vastagabb cérna van a kezében, amivel majd a nyak bőrét leköti, így a bőr alá fújt levegő nem tud távozni. Majd csak a bontás után.
Itt a fotón nagy eséllyel esküvőre készülnek, ezért a sok csibe…
És bár a piaci csirkével, baromfival azt a kis csalást nem lehetett volna elvégezni, hogy nagyobbnak látszódjék, viszont a bőrt, és a lábakat sok esetben sárgították, hogy kapirgálósabbnak tűnjön.
Nem mintha nem lettek volna ezek jó csibék
csak akkor még a gazdasszonyok úgy vásároltak, hogy az volt jó baromfi, amelynek szép sárga a lába, meg a bőre, mert akkor biztos, hogy kukoricán nőtt fel…
És hát ugye a bőrszín a csirke tollától is függ, úgyhogy néha kicsit szépíteni, kozmetikázni kellett rajta, hogy tetsszék a „nagyságáknak”…
Fotó: Balogh Rudolf,1934.
