A mocskos laska recept mára szinte elfeledetté vált, pedig a dió, szilvalekvár – mindenképp jó minőségű – egy nagyon ízletes egyveleget „biztosít”.
A régi időkben havonta egyszer legalább – téli időszakban elkészítették, tartalmas étel. Bár az is igaz, hogy szénhidrátbomba.
Én gyermekkoromban legjobban akkor szerettem, mikor a nagyi rumos szilvalekvárral készítette. Nem volt abban alkohol már egy csepp sem, hisz a főzés során inkább az íze maradt benne, s amúgy sem használták a rumot hozzá literszámra, viszont különleges ízt adott a lekvárnak, így a mocskos tésztának is.
Nem kellett sem túl sok dió, sem lekvár a tésztához, nem lett fekete tőle az étel. Külön lehetett érezni az enyhén sós tésztaízt, a lekvárét és a cukrozott dióét, de ugyanakkor egyveleget is képeztek.
És volt egy pici csavar is a dologban. A formát ugyanis zsírral kikente Mama, és megszórta zsemlemorzsával. Ebbe rakta aztán rétegesen a tésztát.
Kisütés után egyrészt könnyebb volt kiborítani – másrészt a pirult morzsa különlegesen jó ízt adott az egésznek. Főleg, mikor keveredett minden összetevővel.
Mocskos laska recept szerinti hozzávalók:
- fél kiló szélesmetélt
- 1 kanálnyi zsiradék
- só a tészta főzéséhez
- 20 dkg dió
- 20 dkg szilvalekvár
- néhány evőkanálnyi kristálycukor
- a forma kikenéséhez zsiradék
- beszórásához pedig egy-két kanálnyi zsemlemorzsa (ne legyen sós)
Elkészítési módja a következő:
A tésztát sós vízben kifőzzük, aztán leszűrjük, és leöblítjük. A zsiradékkal összekeverjük.
A tészta harmadát zsiradékkal kikent, és zsemlemorzsával rendesen beszórt sütőedénybe rakjuk, szép egyenletesen eloszlatjuk az alján.
- Erre ugyancsak egyenletesen szilvalekvárt rakunk , majd jól megszórjuk cukros dióval. A dió jó harmadát rárakjuk, aztán jöhet a következő tészta régen, majd a lekvár másik fele, és a dió következő harmada.
- Letakarjuk a maradék tésztával, majd egy tojást felkavarunk alaposan , és a tésztára csurgatjuk úgy, hogy mindenütt értje. Rögtön rászórjuk a maradék cukros diót, s már mehet is az előmelegített, 180 fokos sütőbe.
- Addig sütjük, míg a teteje szép, piros nem lesz – de illata is figyelmeztetni fog, hogy „elkészültem”.
- Ha kiborításkor biztosak akarunk lenni a dolgunkba – nem ragad az edénybe semmi, akkor az edény felfordítása után rakjunk a formára egy vizes ruhát, hagyjuk rajta pár percig. Így a tészta gond nélkül kijön.
