Valahogy úgy maradt meg az emberekben ez a szokás, hogy malacot Szilveszterkor eszünk. Fel sem merült az a kérdés, hogy malacsült – Szilveszterkor, vagy Újévkor szokás?
Pedig a történet logikusan magyarázható. (Persze attól függ, honnan nézzük.)
A malacsült Újév ebédjére készült régen – nem pedig a szilveszteri vacsorára.
Egykor a ” Malacsült – Szilveszterkor, vagy Újévkor? ” kérdés fel sem merült.
Hisz mindenki kapásból tudta a választ. Mára valahogy ez feledésbe merült, vagy inkább megkeveredett, átalakult. Most egy kicsit rendet teszünk.
Szilveszter estéjén, éjszakáján falatozhatunk mindenféle szárnyast – például pulykát is, de kacsát, libát, csirkét – amit csak szeretnénk.
Ugyanis nem fogja a szerencsénket egyik sem elkapirgálni, hanem épp hogy elrepülnek a múlóban lévő év sok bajával.
A nyulam-bulam elugrál, a hal pedig mit tehetne mást – elúszik. Éjfél után viszont már nem fogyaszthatók, akkor már a malac dukál, mert hogy kitúrja a szerencsét. Csakhogy éjfélkor már kinek van kedve nagy zabálásokhoz.
Ezért eszünk ekkor virslit, kolbászt. Hisz ezeket régen csakis disznóhúsból készítették.
Ha éjfél előtt találkozunk egy kismalaccal – nyugodtan meghúzhatjuk a farkincáját – hogy szerencsénk lesz-e…..
Hát már az is szerencse, hogy találkoztunk vele….
Amúgy a disznó füle, és farka már önmagában is szerencsét hoz, nem véletlen, hogy sokan szívesen majszolják a kocsonyában. Nemcsak páratlan íze miatt.
A teljes malacsült ellenben csak Újév napján, a déli ebédnél fogyasztható. Mégpedig azért, mert ennyi idő alatt már összetúrta nekünk a szerencsénk – feltéve, ha elég szorgalmas volt.
Manapság már mind kevesebben sütnek otthon egész malacot – nem csodálom ezt a tendenciát. Ellenben ugyanez áll a sertésből készült sültekre.
Egykor nagyjából 4 hetes malacokat áldoztak fel erre a célra, amik még szopósak voltak. Megtisztították, megmosták, kívül-belül besózták, és a sóval állni hagyták.
Majd jól letörölgették. Belülről bajoránnával és köménymaggal befűszerezték, egy száraz zsemlét raktak a belsejébe azért, hogy a képződő nedvességet felszívja.
A szájába pedig egy almát raktak. Bekenték a malacot tetőtől-talpig zsírral, négy lábát szétterpesztették, és úgy rakták a sütőlapra.
Szép lassan sütötték, óvatosan és közben kenegették is legtöbbször egy szalonnabőrrel.
Aztán mikor már jó piros volt még megkenték egyszer, sütötték pár percig – majd ki is vették a sütőből, vagy kemencéből, s gondoskodtak arról, hogy a belsejében lévő gőz eltávozhassék…
