
A madártej másképp is elkészíthető, nem feltétlen kell a galuskákat tejbe kifőzni szaggatáskor.
Nem is mikrózzuk – ellenben nem mindegy, hogy verjük fel a tojásfehérjéket.
Mindenesetre ezzel a módszerrel jóval kevesebb munkánk lesz, pusztán habot verünk. Nem kell a készítés közben végig a forró tej mellett szobroznunk. Berakni a habgaluskát, fordítani, kiszedni….
Nézzük akkor, hogy is készül a madártejünk!
A madártej másképp hozzávalói a következők
- 1 liter tej,
- 6 tojás,
- 8 csapott evőkanál cukor,
- 1/2 rúd vanília.
A finomságot az alábbiak szerint készítjük –
- A tojásokat felütve különválasztjuk a sárgáját a fehérjétől – vigyázva, hogy a sárgájából ne kerüljön a fehérjébe, mert akkor nem tudunk jó habot verni belőle.
- A jól lehűtött tojásfehérjékből kemény habot verünk, picurka sót is rakunk bele felverés előtt, majd az edényt vízgőzbe állítjuk és a tűzön verjük tovább.
- Közben egy evőkanál porcukrot szórunk bele. Addig verjük, amíg a hab átforrósodik és annyira kemény lesz, hogy a felfordított edényből sem csúszik ki. A habot félretesszük hűlni.
- A tojássárgákat kikeverjük a többi cukorral, egy kevés hideg tejjel, majd hozzáöntjük a vaníliával felforralt tejhez és kis lángon vagy gőz fölött, állandóan keverve, addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd.
- A tűzről levéve kihűlésig néhányszor megkavarjuk. Ekkor a vaníliarudat kivesszük.
- A madártejet üvegtálba, vagy mély kompótos tányérkákba adagoljuk és a közben kihűlt habból vizes evőkanállal nagy galuskákat szaggatunk a tetejére.
- A galuskákat megszórhatjuk néhány szem rumba áztatott mazsolával, vagy szálasra vágott mandulával, esetleg reszelt csokoládéval is.
- Hasonlóan készíthetünk kávés madártejet is úgy, hogy a tojássárgákat 8 evőkanál cukorral keverjük el és 1 dl erős feketekávét, majd a tejet hozzáöntve gyenge tűzön — vagy gőz fölött — addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd.
- A vaníliás madártejhez hasonlóan tálaljuk. (A gőzben főzött tojáshab nem esik úgy össze, mintha a tejben főznénk ki, szebben is tálalható.)
- A receptet eredetileg Pelle Józsefné adta közre.
Fotó: Magyar Konyha 1978.12.01.Budai