A levesfőzés nem olyan egyszerű mint ahogy gondolnánk, hisz a főétkezés előétele, sokak szerint a legfontosabb fogása – az hozza meg az étvágyat színeivel, illatával, ízével. Ezért ha az nem lesz tökéletes, akkor akár el is veheti kedvét az evéstől az emberkének.
Ha kiválasztunk egy ételsort, akkor a levesnek harmonizálnia kell a második fogással – sőt nem árt, ha a desszerttel is.
Ha a második-harmadik fogás igen tartalmas, akkor jobb, ha könnyű levest készítünk. Viszont ha a főétel tésztaféle, vagy szinte üres főzelék, akkor a levesnek tartalmasabbnak kell lennie.
Hivatalosan a levesnek két fajtája van: fehér és barnalevesek. Persze az átlagember nem így különbözteti meg őket. Főleg, hogy ez a név még véletlenül sem arról szól, hogy hogy néz ki az étel.
A levesfőzés „tudománya” két fajtáról tud 🙂
Fehérleves az, amelyiket nem sűrítünk.
Barnaleves pedig az, amihez bármilyen sűrítő anyagot használunk.
Hogy ki mennyire sűríti az ételeit az teljesen egyéni – más kérdés, hogy egészségesebb, ha kevésbé.
Az egyszerű barna leveseket rántani szoktuk, a krémleveseket áttörjük vagy mixeljük saját anyagukkal, s vannak olyanok különlegesebb levesek, amik levesbetéttel és akár hússal is készülnek.
Persze a krémleveseket is tartalmasabbá lehet tenni a levesfőzés segédeivel: ha tejföllel, tejjel, tejszínnel, vagy még melegen tojássárgával gazdagítjuk.
A gyümölcslevesek manapság már nem rántással készülnek, hanem szinte kivétel nélkül habarással. Régen – főleg a paraszti házaknál – világos rántást is használtak erre a célra, ott viszont tejes dolgot nem tettek bele, hisz a hűtésük problémás volt, nem lehetett jéghez hozzájutni.
Mit mondanak a tankönyvek, hány decit főzzünk egy emberre?
Ha levest készítünk, és nem tudjuk mennyit készítsünk, hogy el is fogyjon egyből, akkor az a legegyszerűbb, ha egy emberre 3-4 dl-t számítunk attól függően mekkora étkű az illető. Nem árt hozzáadni még fejenként egy dl-t, hisz az étel főzés közben párologni is fog.
A legtöbb levest fedő alatt főzzük, így az ízek nem szállnak el a gőzzel.
Húslevesnél viszont – mivel nagyon lassan főzzük – megengedett, sőt megszokott a fedő nélküli főzési mód.
A levesbetétet ne főzzük közvetlen a levesbe – egy-két kivételtől eltekintve – hanem külön, s leöblítve rakjuk tálaláskor a levesbe.
Ha mindenképp ragaszkodunk a levesbe főzéshez, akkor vegyünk ki a készételből annyit, amennyiben gond nélkül megfő a tészta, s utána ezt az egészet külön rakjuk az asztalra.
Ha jól sikerült a levesünk, épp annyira lesz fűszerezett amennyire kell, színe jellemző az ételféleségre, illatát érezve már szájunkban érezzük aromáját.
Fotó: Pixabay
