
Kevés marhahúst fogyaszt a magyar, lecsós marhaszelet nyilván még kevesebb alkalommal készül. . Sajnos a jelenlegi árak sem kedveznek a marha asztalra kerülésének.
Sokan gondolják úgy, hogy a marhahús kemény, nem lehet puhára főzni – pedig ha jól készíti el az ember, türelemmel, omlósabbra lehet főzni, mint a sertést. Ráadásul az íze is lényegesen határozottabb, finomabb.
A lecsós marhaszelet hozzávalói az alábbiak –
- 1 kg marhacomb, vagy hátszín, mi jobban szeretjük marhalábszárból –
- 3 -4 evőkanál zsír,
- 8 dkg szalonna,
- 2-3 nagy fej vöröshagyma,
- 1 púpos evőkanál fűszerpaprika
- 3-4 szép zöldpaprika
- 3-4 kisebb paradicsom
- esetleg néhány cikk fokhagyma
- 1 jó csipet köménymag
- pici bors
- 2 dkg só
Elkészítése az alábbiak szerint történik –
- A húst vékonyan felszeleteljük, mindkét oldalát besózzuk és felhevített zsírban egyik felét, majd másik felét is hirtelen elősütjük.
- Ugyanebben a zsírban kockákra vágott szalonnát pirítunk, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a fűszerpaprikát, az összenyomott fokhagymát, őrölt köményt( ha szeretjük – egész az igazi), és hozzáadunk max. egy dl vizet.
- Zsírjára visszapirítjuk, majd beletesszük a szeletelt zöldpaprikát, visszatesszük az elősütött húsokat, és felengedjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk.
- A paradicsomot csak akkor tegyük hozzá, ha már a hús megpuhult. Itt is érdemes visszapirítani egyszer odafigyelve. Ha zsírjára pirult, akkor felengedjük egy decinyi vízzel, az feloldja a letapadt pörkanyagot – fantasztikus ízt adva a húsunknak.
- Nagyon jó főtt krumplival, párolt, vagy pirított tarhonyával, esetleg rizzsel.