Krumplis smarni – falusi császármorzsa

Krumplis smarni - falusi császármorzsa

Hogy miért falusi császármorzsa a krumplis smarni? Mert krumpliból készítették, nem főleg tojásból, mint városon.

A krumpli minden háznál volt a kamrában, pincében, tojással pedig voltak időszakok, amikor takarékoskodni kellett.

Ősszel azért, mert télre rakták el magvak közé, vagy lemeszelve. Télen be kellett osztani ami volt, hisz a tyúkok nem tojtak, hideg volt. Tavasszal meg gyűjtötték,

hogy legyen a kotlós alá elég. Ezért aztán csak akkor használtak tojást, amikor tényleg szükség volt rá. Egy hirtelen édesség pedig nem volt olyan nyomós ok, hogy

feltétlen felüssenek belőle párat.

A krumplit akár héjában is főzhetjük hozzá, de ha kedvünk tartja akár meg is hámozhatjuk, s úgy főzzük. Ez már rajtunk áll, a végeredmény így is, úgy is közel azonos.

A krumplis smarni – falusi császármorzsa hozzávalói a következők –

  • fél kg burgonya
  • 6-7 kanál liszt
  • 4-5 kanálnyi búzadara
    csipetnyi só
  • zsír, vagy olaj a sütéshez

Elkészítésének módja a következő –

  1. Akár meghámozva, akár egészben megfőzzük a krumplit, majd megtörjük, sózzuk. Várunk vele, míg kihűl, de kézmelegtől mindenképp hidegebb legyen, mert
  2. másképp nyúlós lesz a tészta.
  3. A liszttel, és a búzadarával elmorzsoljuk, nem fog puhára összeállni, de nekünk most pont ez kell. Morzsalékos lesz. Tökéletes.
  4. Egy lábasban felmelegítjük a zsiradékot. Esélyesen sütés közben majd pótolni kell a zsiradékot. Mikor felhevült, akkor a morzsalékos tésztát belerakjuk, és keverés
  5. közben pirítjuk. Ha bátrak vagyunk első körben fedőt is rakhatunk rá. Ha jó morzsás, akkor rendben van az arány. Ha netán az egész egybeáll, akkor szükséges
  6. hozzá még búzadara, no meg valamilyen zsiradék.
  7. Süthetjük pirosra, de van aki világosan szereti.
  8. Sülés után porcukorral megszórjuk. Fogyasztása pedig azonos a császármorzsával.
  9. Sütőben is süthetjük, természetesen időnként ki kell húzni, és át kell kavarni.
  10. Ha azt szeretnénk, hogy olyan igazi császármorzsás legyen, akkor adjunk a tésztájához 1-2 tojást, jól kavarjuk össze, de akkor se legyen nagyon tésztás. Ha netán kicsit tapad, akkor a fakanállal szétnyomkodjuk.