
Egyes területeken a kráfli-hájas tészta jelentéssel bír. Érdekes módon eredeti jelentése fánk, egykor a farsangi ünnepkörhöz tartozott.
Hogy miért – nem tudni. Egy biztos – a szó német eredetű, de mi módon lett a fánkból hájas, leveles tészta – az titok.
A kráfli-hájas tészta hozzávalói –
- 70 dkg liszt,
- 40 dkg tisztított, darált háj,
- 2 kanál tejföl,
- 1 egész tojás,
- egy dl fehérbor (helyette esetleg 1 kanál ecet),
- 1 csapott kávéskanál só,
- ugyanannyi cukor,
- szódavíz vagy víz.
Elkészítési módja a következő –
- Először a hájat lemossuk, lehártyázzuk, majd kétszer ledaráljuk. Ezután 10 dkg liszttel jól eldolgozzuk és hidegre tesszük. Jól le kell hűlnie, a legtökéletesebb hely számára a hűtő.
- A megmaradt liszttel és a többi alapanyaggal rétestésztát készítünk, amit aztán a gyúródeszkán jól kidolgozunk. Ezután ezt is letesszük 15 percig pihenni.
- Ha már jó, akkor a tésztát lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk, és a hűtőben tárolt lisztes hájat elkenjük a tésztát. Az összest most, egyszerre.
- Ezután összehajtogatjuk. Fontos, hogy mindig egyformán.
- Lényegtelen milyen sorrend mellett döntünk, de a négyszeri hajtogatás során a sorrend mindig ugyan legyen. Ha meghajtogattuk, tegyük jó negyedórára a hűtőbe.
- Utána még a műveletet háromszor ismételjük. A végén hűtéssel természetesen.
- Ezután kinyújtjuk a tésztát téglalap alakúra, és felkockázzuk az egészet vékony késsel, amit mindig annyira áthevítünk egy-egy vágás előtt, hogy sercegjen a tészta.
- Tölthetjük sűrű lekvárral, mákos-, vagy diótöltelékkel. De lekvárral az igazi.
- Előmelegített, forró sütőt igényel – ha megsült, és kicsit hűlt, akkor vagy megszórjuk porcukorral, vagy pedig beleforgatjuk.