
A kelkáposzta fasirt karakteres ízű zöldféléből készül, ebből kifolyólag kiváló feltétnek is, hisz fogyasztásakor érezzük, hogy „ettünk is valamit”.
A fűszerek ezen csak még jobban segítenek. S mint ahogy a főzeléknél, a fasírtnál is a legfontosabb a fokhagyma.
Tojással, liszttel, no és burgonyával fogjuk össze. (Amúgy tudtad, hogy krumplifasírt is van)
Rakhatunk hozzá minden olyan fűszert, amit szeretünk vele. Jó hozzá a már említett fokhagyma, bors, de akár a kömény is.
A fűszerpaprikát viszont nem ajánlom, mert könnyebben megég – és valójában ízén nem sokat változtat amúgy sem.
A kelkáposzta fasirt hozzávalói –
- 2 szem jó közepes, vagy nagyobb burgonyaburgonya1 fél kilós fej kelkáposzta
- 2 szép tojás
- só
- bors ízlés szerint – ne féljünk tőle
- köménymag
- 2 kanál liszt
- néhány gerezd fokhagyma
- zsemlemorzsa a forgatáshoz
- zsiradék a sütéshez
Elkészítésének menete pedig a következő –
- A krumplit megmossuk, megtisztítjuk, összevágjuk, a káposztának kívánjuk a torzsáját, és nagyjából feldaraboljuk, majd ezeket megfőzzük sós vízben, még jobb, ha megpároljuk.
- Utána a levét leszűrjük, vagy csurgatjuk, aztán pedig összetörjük összevágjuk, együtt apróra lehet törni simán az egészet.
- Ha már kihűlt adjuk hozzá a fűszereket, a lisztet – szórjuk meg egy kanál zsemlemorzsával. Most hozzámegy a tojás feltörve, reszeljük, vagy vágjuk hozzá a fokhagymát, és gyúrjuk össze. A krumpli miatt egybe fog szépen állni.
- Utána formázzunk belőle fasírtgolyókat, kicsit nyomjuk laposabbra, majd forgassuk zsemlemorzsába, és óvatosan süssük mindkét oldalát pirosra.
Vacsorára tökéletes, egy teával kiváló falatozni való. Fotó – Pixabay