Karácsonyi flódni recept

Karácsonyi flódni

A karácsonyi flódni a kindli tésztájából készül, de elegendő a fele mennyiség is. Ha kivettük a hűtőszekrényből, úgy osszuk el öt egyenlő részre.

Az első lapot a tepsibe téve diótöltelékkel hintjük be, ráhelyezve a második vékonyra kinyújtott lapot a máktöltelék következik, a harmadik lapot sűrű lekvárral kenjük be – legjobb a szilvalekvár, majd a negyedik lapra kevés cukorral párolt vékonyra szeletelt almát rakunk.

Az ötödik lappal befedjük. Természetesen jó minden sor után mézet csurgatni és felül még kis olvasztott margarinnal meglocsolni a tetejét.

De van, aki tojással keni le. . Nem fogyókúrás tészta, de így készítették nagyanyáink korában is, és mi jóízűen fogyasztottuk. Kis kockákra szeletelve fogyasztják.

Így készül a karácsonyi flódni tésztája

Ehhez fél kiló szitált lisztet 40 dkg vajjal, vagy margarinnal gyorsan elmorzsolunk, 8 dkg porcukrot, csipetnyi sót, langyos vízben vagy borban felfuttatott 2 dkg élesztőt, négy tojásnak a sárgáját két deci borral, egy kanál citromlé hozzáadásával összedolgozunk.

Fontos, hogy a műveletet gyorsan végezzük és a tésztát néhány órára a hűtőszekrénybe rakjuk. Ezt a mennyiséget aztán 5 részre osztjuk, ugyanis lapos a fnódli.

Máktöltelék elkészítési módja

2 dl vízben 1 pohár cukrot és 10 deka mazsolát felfőzünk, majd bedobjuk a megdarált 20 dkg mákot. Ha kihűlt a töltelék, citromhéjat reszelünk hozzá.

Diótöltelék elkészítési módja

25-30 dekával számolunk. Ezt sem daráljuk le, hanem nagyon apróra vágjuk. Egy pohárvizet 20 dkg cukorral sziruppá főzünk, mikor már már jó, akkor leforrázzuk a diót vele. Adunk hozzá citromhéjat is, a mazsolát 10 dekát.

A karácsonyi flódni Almatöltelékének elkészítési módja:


Készíthetjük szeletelt, vagy reszelt almával is. Kell hozzá legalább 60-70 dkg, majd menet közben meglátjuk. Fűszerezzük kedvünkre, a többi összetevőt nézve tökéletes hozzá a fahéj, a citromhéj.