
A házi kifli recept eredetileg anyós repertoárjában szerepelt, mivel párja cukorbeteg volt, úgyhogy ő sütötte a péksüteményt.
S ha már zsömlét készített, magának meg ugyanabból a tésztából kifliket hozott össze. Hol sajttal szórta meg, hol sóval, hol köménnyel – mikor milyen kedve volt. Frissen, ropogósan nagyon finom.
Jelzem – mint minden tésztafélénél – a sütőt ki kell tapasztalni.
Elsőre ritkán tökéletes, de idővel nagyon bele lehet jönni. Nekünk elsőre összejött, de hát lépéselőnyben voltam, hisz láttam készítését egyenesben. Nem kell félni tőle, ha odafigyelünk – jó minőségű lesz.
A házi kifli elkészítéséhez az alábbi összetevők szükségesek
- 40 deka liszt,
- 2 deka élesztő,
- 2 kocka cukor, vagy két mokkáskanálnyi
- 4 deka vaj
- víz
Elkészítési módja a következő
- Az élesztőt egy kevés liszttel, a 2 kocka cukorral vagy annak megfelelő kristálycukorral,és tejjel felfuttatjuk.
- Ha megkél, bedagasztjuk a megmaradt liszttel, 4 deka olvasztott vajjal, vagy olajjal és egy kevés sóival, no meg persze annyi vízzel, hogy kenyértésztát kapjunk.
Nem kell nagyon lágynak lennie. - A tésztából három cipót csinálunk és betakarva egy óra hosszat kelni hagyjuk.
- Ha duplájára kél lisztezett deszkán megformáljuk, aztán kerek tésztának kinyújtjuk, mint a tortalapot .
- 8 cikkre vágjuk, először négybe, aztán azokat is felezve, és akkor az elsőt a külső, szélesebb végétől göngyöljük fel. Ha felsodortuk, utána kifli formára behajlítjuk, és sütőlemezre rakjuk, amit sütőpapírral kibéleltünk.
- Még egy kicsit kelni hagyjuk a tepsin, nem kell félórákat, majd lazán megkenjük vízzel, ha valaki tojással is megkenheti, bár a pékek ilyesmit kiflire nem használnak. És ha sósan akarjuk fogyasztani ekkor szórhatjuk meg sóval.
- A sütő aljába rakjunk egy kistepsit vízzel, így a keletkező gőzben még szebben megnőnek.