
Nem véletlen, hogy gyors rétes a neve – lényegesen gyorsabban elkészíthető, mint közismert társa, ráadásul a végeredmény szinte azonos lesz.
Mindenesetre, aki nem tudja, hogy nem valódi rétessel van dolga, az biztos, hogy magától nem jön rá. Maga a tészta omlik, porlik, finom, időt is megtakaríthatunk vele, akkor pedig érdemes a kipróbálásra.
A gyors rétes hozzávalói a következők –
- 8 kanál liszt
- 2-3 dkg élesztő
- 1 kanál zsír
- 1 tojás sárgája
- só
- 6 kanál liszt
- 10 dkg zsír
töltelékhez:
- 1 tojás
- 1 pohár tejföl
- legalább 1/2 kg tehéntúró
- 2 vaníliás cukor
- 1 mazsola
- 20 dkg kristálycukor
De persze elkészíthető minden olyan töltelékkel, amit amúgy réteshez – is – használunk
Teteje megkenésére tejföl cukrosan
A tésztaféle összeállításának módja a következő –
- A tejben felkavarjuk az élesztőt. Nem szükséges futtatni, ennyi is pont elég. Most a 8 kanál lisztet, a feloldott élesztőt ,
- bő kanál zsírt, egy tojás sárgáját kis sóval jól összedolgozunk és kinyújtunk. Arra vigyázzunk, hogy a tészta szép sima legyen.
- 6 kanál lisztet, 10 deka zsírt külön összegyúrunk, összedolgozunk – utána az előbbi már kinyújtott tésztára rákenjük, összehajtogatjuk, mint a laskatésztát és kettévágjuk.
- Egyik felét kinyújtva megszórjuk prézlivel, aztán rárakjuk a tölteléket, majd felsodorjuk óvatosan, de nem túl vastagra.
- Ezután a másik felét is megtöltjük. Töltelékként a tojással, tejföllel, cukorral jól felkavarjuk a túrót, de bármilyen más – réteshez használt tölteléket is használhatunk.
- Cukros tejföllel megkenjük. Lassú tűznél világosra sütjük, porcukorral beszórjuk és melegen felvágjuk.
- Tölthetjük úgy is, hogy két lapot készítünk. Egyiket belerakjuk a tepsi aljába, majd megszórjuk prézlivel. Erre megy a töltelék.
- Ezután a másik lappal lefedjük a tölteléket, oldalát lenyomkodjuk, cukros tejföllel megkenjük, aztán lassú tűznél szép világosra sütjük.