Gesztenyével töltött karaj

gesztenyével töltött karaj

A gesztenyével töltött karaj készülhet szín karajból, de akár bőrös karajból is.

Ez utóbbi azért tökéletes választás, mert ha úgy bűvészkedünk a zsíros-bőrös résszel, hogy sütéskor kívülre, és felülre kerüljön, akkor egy ropogós, piros malacsült lesz jutalmunk.

A gesztenyével töltött karaj hozzávalói a következők –

  • 1 kg karaj – csont nélkül
  • 70-75 dkg héjas, egész gesztenye (persze majd héj nélkül használjuk)
  • 3 db tojásnak a sárgája
  • 3 teáskanálnyi só
  • 1/3 szerecsendió
  • 3 evőkanálnyi zsír

A sült karaj elkészítési módja a következő

  1. A karajt lemossuk, deszkára rakjuk, és kivágjuk a csontot belőle. Jó lesz majd egy húslevest dúsítani.
  2. Utána a karajt hosszában, (ha bőrös, akkor közvetlenül a bőrös rész mellett) elkezdjük csigaalakban bevágni egészen a közepéig, nagyjából 1,5 cm vastagon.
  3. Ha így dolgozunk, akkor a végén előttünk lesz egy téglalap formájú hússzelet.
  4. Besózzuk mindkét oldalát.
  5. A gesztenyetölteléket, ami rá kerül – még előtte elkészítjük.
  6. A gesztenyéket bevagdossuk, aztán forró vízben negyedórát főzzük. Ha megfőtt, hideg vízzel hirtelen lehűtjük, így a héját könnyen lekapjuk róla. Pont úgy, mint a tojásnál.
  7. Ha meghámoztuk, akkor felrakjuk viszonylag kevés, sós vízben párolódni. Ha már törhető puha, akkor leszedjük, leszűrjük, és átpasszírozzuk, mondjuk krumplinyomón. Sóval-borssal, ízlés szerinti mennyiségű lereszelt szerecsendióval ízesítjük, majd
  8. hozzáadjuk a tojássárgákat, és alaposan összekeverjük. Ha meghűlt nagyjából, ezzel töltjük meg a karajból készült téglalapunkat.
  9. A masszát nagyjából félujjnyi vastagon rákenjük a malacra, aztán az egészet feltekerjük. Ha malacunk bőrös, akkor úgy, hogy a bőrös rész kívülre essen, tehát nem azzal kezdjük a tekerést.
  10. Göngyölés után szorosan átkötjük madzaggal – mint a sonkát szokás. Ha nincs madzag, megteszi erős, fehér cérna is. A lényeg, hogy addig kitartson, míg sütjük a húst.
  11. Előmelegített sütőben nagyjából egy óra alatt megsütjük. Első félórában lefedjük fóliával. A hőfok kb. 200 fok. Közben időnként locsolgatjuk az alárakott zsírral.
    Ha megsült a hús, akkor lerakjuk hűlni.
  12. Ha teljesen meghűlt, akkor a madzagot leszedjük, kedvünk szerint felszeleteljük, és a sütés közben képződött szaftba visszarakjuk. Kifejezetten kellemes köret hozzá a vajban párolt sárgarépa, és burgonya párolva, utána egy kicsit megpirítva.