
A forgácsfánk – herőce – csőröge egykor közkedveltebb tésztaféle volt mint manapság. Kicsit háttérbe szorult, pedig kevés összetevőből finom süteményt varázsolhatunk az asztalra.
Egykor a tojások fehérjéből gyümölcshabot készítettek hozzá, manapság már nem vagyunk ennyire merészek, inkább lekvárral fogyasztjuk, és természetesen
kisüléskor még mindig dukál melegen porcukorral megszórás – de akár a cukorfürdő is. Ilyenkor tökéletes bevonatot képez rajta, hisz rátapad.
Készíthetjük csak simán, de élesztővel is. Ha nincs otthon tejföl az sem gond, tökéletes lesz a tészta tejjel is. Rum azért kell bele, hogy kevesebb zsiradékot vegyen
fel, de enélkül is megoldható a sütése.
Darabolhatjuk derelyemetszővel, de késsel vágva is ugyanolyan kapós lesz.
Vághatjuk simán csíkokra, de a csíkok közepén megszést ejtve egyik oldalt át is húzhatjuk – ezáltal érdekes formát kapva. No és akár alapból háromszögre is
vághatjuk őket – szóval kimondható – a csőröge egy rendkívül sokféle módon elkészíthető tésztaféle.
A forgácsfánk – csőröge – herőce hozzávalói –
- 25 dkg liszt,
- 3 dkg vaj,
- 7 dkg vaníliáscukor,
- 1/2 dl tejföl,
- 2 db tojás sárgája,
- csipetnyi – fél dkg élesztő,
- kevés só,
- 2 cent rum,
- 20 dkg zsiradék,
- 15 dkg barackíz.
A tészta elkészítésének menete –
- A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojás sárgáját, az élesztőt kevés tejben feloldva, kevés kristálycukrot, evőkanál tejfölt és két cent rumot. Az egészet
- összegyúrjuk, cipóba formáljuk és fél óráig hideg helyen pihentetjük. Tökéletes hely neki a hűtő – letakarva.
- A pihenő után kinyújtjuk 3—4 mm vastagra, a derelyemetszővel tenyérnyi darabokra osztjuk, az egyes darabokat ujjnyi szélesen elvagdossuk. Vagy a kinyújtott tésztát eleve felcsíkozzuk, és nagyjából tíz centis csíkokban sütjük.
- Háromszögekbe is vághatjuk, vagy négyszögbe – ahogy nekünk tetszik, és akár a közepén fel is metszhetjük. Minden rajtunk áll.
- Lábasban zsírt forrósítunk, vagy olajat – a tésztát belerakjuk (egyszerre nem sokat) és fedő alatt szép barnára sütjük. De nem sötétre. Szitára, vagy papírtörlőre kiszedjük és vaníliáscukorral meghintve tálaljuk. Ha sok a cukor, akkor forgathatjuk is.
- Legfinomabb hozzá a barackíz.