
Régen is készítettek otthon fagylaltot – persze csak a módosabb házaknál – sőt még fagylaltgép is volt, ami kézzel működött, és sózott jég közé állították. No meg sok-sok fagylalt recept
A receptek első olvasásra nagyon édesnek tűnnek, de figyelembe kell venni, hogy a lehűtött dolgok veszítenek ízükből. Mindent édesebbre, és ízesebbre kell készítenünk.
Itt az első – vanília fagylalt recept
- Egy liter tejet felforralunk fél szár vaníliával, melyet kétfelé vágunk.
- Egy habüstben jól kikeverünk hat tojássárgát harminc deka porcukorral.
- Hozzákeverjük óvatosan a forró tejet, a tűzre (gőzre) tesszük és a habverővel való folytonos keverés mellett addig hagyjuk a tűzön, míg forrni nem kezd.
- Kivesszük a vaníliát, a kihűlt, a fagylaltgépbe tesszük és kifagyasztjuk.
- Fém tálba rakjuk be a fagyasztóba – ha nincs fagylaltgépünk – és időnként vegyük ki átkavarni.
- Ha rakunk hozzá egy kis tejszínt ugyanannyi rész tej helyett, akkor még krémesebb lesz a végeredmény.
- Ekkora mennyiségből hat-nyolc pohárra valót készíthetünk.
Mandulából is készíthető jeges élmény?
Természetesen – Tíz deka mandulaőrleményt egy-két kávéskanálnyi hideg vízzel péppé kavarunk. Ezt a mandulapépet egy liter, fél szál vaníliával felforralt tejbe adjuk és nagyon takarékon, a lehető legkisebb hőfokon felmelegítjük.
Egy habüstben jól kikeverünk öt tojás sárgát harminc deka porcukorral, óvatosan hozzáöntjük a mandulás tejet, folytonos keverés mellett gőz fölött a tűzön forrásig főzzük.
Ha kihűlt mehet a fagylaltgépbe, vagy a fagyasztóba, ahonnan félóránként kivesszük és a külsejét átkavarjuk – összetörjük a jégkristályokat. .
Most nézzünk egy másik finomságot – mogyoró fagylalt recept….
- Tíz deka sózatlan mogyorót veszünk, amit a sütőben gyengén megpirítunk, a héjaktól jól megtisztítjuk, azután megtörjük, vagy megőröljük.
- Ezt a pépet egy liter vaníliával forralt tejben a tűzhely a lehető legkisebb hőfokon melegedni hagyjuk.
- Egy habüstben jól kikeverünk öt tojássárgát harminc deka porcukorral, óvatosan hozzáöntjük a mogyorós tejet, folytonos keverés között a tűzön forrásig főzzük, azután átszűrjük és ha kihűlt, kifagyasztjuk.
- Mehet a fagylaltgépbe, vagy a fagyasztóba fém tálban. Onnan időnként kivesszük és jól átkavarjuk, hogy a széléről leváljanak a már megfagyott részek.
És itt a másik örök alap – Csokoládé fagylalt….
- Ugyanolyan krémet főzünk, mint a vanília fagylalthoz és ha a tűzről levettük, nyolc deka jó minőségű reszelt csokoládét és egy-két kávéskanálnyi kakaó port keverünk bele.
- Mehet a fagylaltgépbe, vagy a fagyasztóba.
- Ha fagyóban készítjük, akkor feltétlen fémtálba rakjuk be, mert gyorsabban készül. S időnként ki kell venni, s alaposan átkavarni, hogy a tál mellett lefagyott fagylaltot a közepébe keverhessük.
- Így lazább, finomabb lesz a jégkrém, nem pedig egyetlen jégdarab.
És most két citrusból készült fagylalt recept következik
CITROM FAGYLALT –
- Három citromnak a levét egy tálba kifacsarjuk. Ezt a levet hideg vízzel nyolc decinyire egészítjük ki.
- Egy citromnak a héját kockacukorral dörzsöljük le és a lébe adjuk, úgyszintén még harminchat deka porcukrot.
- Ha a cukor jól feloldódott a lében hozzáadunk 2 dl tejszínt , jól felkavarjuk, és mehet a fagylaltgépbe, vagy a fagyasztóba. Időnként kivesszük és átkavarjuk a fémtálkában. Így sokkal lazább lesz a nyalánkságunk.
NARANCS FAGYLALT –
- Egy tálba kifacsarjuk három narancsnak és egy citromnak a levét. Ezt a levet körülbelül 6 deci víz hozzáadásával nyolc deciliterre egészítjük ki.
- Belerakunk még harminc deka porcukrot, egy narancsnak a reszelt héját, valamint két deci tejszínt.
- Alaposan felkavarjuk. Ha a cukor jól feloldódott, akkor fagylaltgépbe tesszük és kifagyasztjuk.
- Fagylaltgép híján fagyasztóban is elkészíthető, csak annyi a lényeg, hogy fémtálba kerüljön be lehetőleg, és időnként vegyük ki átkavarni az egészet. Ilyenkor az edény belső oldalán képződött jeges fagylaltot kaparjuk le a belsejébe.
- Színezhetjük is, mert így nagyon világos színe lesz.
Ha valaki figyelmesen olvassa a recepteket, akkor pillanat alatt világossá vált, hogy az összes elkészítési leírás lényegében azonos, kicsi különbségekkel.
Van fagylalt recept ami különbözik ezektől – sok variáció létezik, legközelebb majd más ötletekkel állunk elő.
Ha tetszett a recept és szívesen olvasnál hasonlókat, akkor látogass el Süti receptek c. oldalunkra!
Fotó: Pixabay