Energiatakarékos főzés

Energiatakarékos főzés

Az energiatakarékos főzés gondolata egyáltalán nem újkeletű dolog. A két világháború között felnőtt nemzedéknek vérében volt a spórolás.

És nem csak a háború környéki időszak volt nehéz, hanem az utána következő évek, egy-két évtized is.

Nemcsak a megélhetés bizonytalansága miatt szoktak rá, hogy beosztással éljenek, megtakarítsák a felesleges kiadásokat.

Hanem azért is, mert a pénzért nagyon-nagyon meg kellett dolgozni. És bizony nem csak a szegények óvatoskodtak, mert muszáj volt nekik.

Hanem azok is, akiknek több jutott a mindennapokra, valójában elég tehetősek voltak. Hisz mindenkinek fontos volt, hogy ne éljen fel mindent aznap, maradjon azokra az időkre is, amiről még nem lehetett tudni, milyen lesz.

Az ilyen ötletek segítségével tudtak túllenni sikeresen a nehézségeken.

Olcsóbbá tették a főzés költségét, kevesebb tüzelőanyagot használtak, városban kevesebb gázt fogyasztottak, esetleg villanyt, ha rezsóval főztek – a rezsóval való főzés pedig sosem volt olcsó.

Jó ötlet volt a főzőláda. Ez a kitaláció manapság szintén elgondolkodtató, hisz lényegében semmilyen befektetést nem igényel, mégis elég szépen visszaszorítható az energiafelhasználás vele.

Energiatakarékos főzés – de hogyan? Miből?

A valaha volt főzőláda szerepét vagy a kiszuperált, deszkaborítású szemetes vagy kisebb méretű szennyesláda, ennek híján a nagyobb hullámpapír doboz is átveheti.

A lényeg, hogy kibéleljük legalább 5 centi vastag – hőszigetelést szolgáló béléssel.

Erre persze tökéletesen megfelel a hungarocell, vagy nikecell is….

A lényeg, hogy aljára is kerüljön, tehát az alkalmatosságot körbe, és alul – teljesen befonjuk a szigetelő anyaggal. Nikecell esetén az alsó rétegre rakjunk valamilyen anyagot is, ami esetleg a nedvességet is bírja.

Ha az étellel teli edény a kuckóba kerül körbe kell venni puha anyaggal, hogy a szigetelő anyag és az edény között ne maradjon hely.

Lényeges, hogy a kiképzett hely közepén, a szigetelőanyag között elférjen legnagyobb edényünk is lefedve.

A helyet, ahová az edényt a félig megfőtt élelemmel rakni fogjuk fel kell előtte melegíteni, esélyesen melegvíz erre a legjobb, edénnyel, lefedve bele kell rakni. Mikor már a kuckó átvette a jó meleget, kicseréljük a melegvizes edényt az ételesre.

Gyorsan betakarjuk, lefedjük, és hagyjuk pihenni. Ez az utófőzés pont annyira lesz elég, hogy a félig-háromnegyedig megfőtt étel a kuckóban véglegesen elkészül.


Az este „beágyazott” húsleves, bab, lencse, tarhonya, rizs, akár a marhapörkölt, reggelre, a reggel beágyazott estére — lesülés — őrizgetés, kavargatás nélkül elkészül.

A lényeg, hogy a hőszigetelő anyag hézagmentesen, simulékonyan, puhán vegye körül az edényt; ne maradjon hézag a lábos vagy fazék és a „fészek” fala között. Az edény tetejét ugyanilyen gondosan kell beborítani.

Az energiatakarékos főzés során a főzőládába kerülő ételt az edényében elkészítjük, úgy, hogy a belevaló zsírt, sót, paprikát, hagymát vagy más szükséges fűszert hozzáadjuk és annyi vízzel kezdjük el főzni az első forrásig, amennyit majd felvesz a puhulás során.

Amikor erősen rotyogni kezd, akkor a főzőládából a melegítőt kivesszük, a lefedett és forrásban levő ételt a ládába tesszük, szorosan betakarjuk és csak akkor veszszük ki a forróságból, amikor tálalni akarjuk.

Talán mondani sem kell, hogy 4-5 órán belül nem szabad kitakarni az edényt, még akkor sem, ha megesz bennünket a kíváncsiság, hogy tényleg megpuhult-e benne az étel. Hisz ezzel a lehűtéssel épp a további puhulást akadályozzuk meg.

Aki nem hisz a főzőládában, az először tarhonyával vagy mondjuk rizzsel próbálja ki. Ez utóbbinál épp hogy csak fel kell előtte forrni – mert könnyen túlfő.


Hogy milyen ételek készülhetnek ezzel a módszerrel? Amik lassú főzést igényelnek, amit forrás után takarékon szoktunk készíteni.

Sólet, ricset, lencsefőzelék, húsleves, marhapörkölt, és még sok-sok minden.

Főzőládába kerülhetnek az előre beáztatott és forrásig hevített nagyobb darab füstölt húsok, például a marhanyelv. Ezek a gőzben főzés révén, szaftosabbak is maradnak

. Bácskai rizses hús is készülhet a főzőládában, ha a félig puha pörkölthöz hozzáadjuk a nyers rizst és első rotyogtatás után a ládába rejtjük. Estétől reggelig , reggeltől estéig minden megpuhul, anélkül, hogy energiát pazarolnánk.

Ki lehet próbálni!