
Egy évben néhányszor előfordult, hogy disznósajt vételre vetemedtünk, s olyankor rendszeresen beugrott a gondolat – milyen jó lenne magunknak elkészíteni.
Aztán találtam egy – Disznósajt tálban – házilag – receptet egy régi újságban, amit elolvasva úgy gondoltam: kipróbáljuk. Ha nem is úgy sül el, ahogy szeretném, akkor is meg tudjuk enni.
De megalkudni nem kellett, mert jó lett, bár nekünk kicsit sok. Úgyhogy később feleztük az adagot. Na ilyen felállásban záros határidőn belül elfogyott.
Megnyugtató volt, hogy tudtuk – nem találunk benne semmi olyasmit, ami szerintünk nem odavaló. Disznó szempilla, csontszilánk, szőrszálak…
Innentől kezdve évente egyszer legalább megejtjük készítését, s mindig rendben el is fogyik. Csak ajánlhatom!
Miből készül a disznósajt tálban – házilag?
Hozzávalók – 1/2 fiatal disznófej,(tokaszalonna nem kell hozzá) 1 db nyelv, 1 db húsos csülök, 1 kávéskanál törött székfűbors, 1 kávéskanál törött bors, 1 kávéskanál törött majoránna, 1 kávéskanál édesnemes paprika, 1 kis fej fokhagyma, só – kilónként nagyjából 2,5 dkg só (természetesen csont nélkül számítva.
Elkészítésének módja pedig a következő
- Disznósajt tálban – házilag, kissé furcsán hangzik, de sok háziasszonynak a vágya teljesül így, hogy maga készíthet otthon disznósajtot, minden komplikáció és nehézség nélkül.
- Csak az a fontos, hogy gondosan, a recept utasításai szerint járjunk el. A fűszerezés igen fontos, a levet mindig túl kell sózni és fűszerezni, mert a hús azt magába szívja. Márpedig a sótlan sajt nem jó.
- A húsrészeket jól megtisztítjuk, megmossuk, fazékba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Ha felforrt, a felszínre jövő piszkos habot leszedjük. A fokhagymából 2 gerezdet visszahagyunk, a többit késsel szétlapítjuk, betesszük a fejhez, valamit pár szem egész borsot is. Ekkor sózzuk.
- Az egészet jó puhára főzzük, azután kiszedjük a léből, kissé hűlni hagyjuk és 1 cm nagyságú kockákra vágjuk, a bőrkét metéltre. Az egész húst jól összekeverjük, és olyan lábosba, tálba, ételesbe tesszük, hogy az edény megteljen vele. De teljesen.
- Ekkor a levét jól lezsirozzuk, beletesszük a majoránnát, paprikát, töröttborsot, törött szegfűborsot, az egyik gerezd finomra eldörzsölt fokhagymát s az egészet nagyon alaposan, jól elkeverjük, azután megszűrjük.
- Ezután másik edénybe öntjük s még egy negyed gerezd finomra eldörzsölt fokhagymát belekeverünk.
- A levest ráöntjük a húsra, jól megrázzuk (nem keverjük meg még véletlenül sem!).
- Újból feltesszük a tűzre és lassan felforrni hagyjuk. Ha felforrt, akkor félretesszük, egy kanállal a húsokat egyenletesre simítjuk és a felszínre, jött zsírt leszedjük. Egy vizes sütőpapírral, vagy folpakkal lefedjük, a papírt, vagy műanyagot többször villával átbögdössük és hidegre tesszük.
- Ha már jól megkeményedett, kifordítjuk az edényből, tetszés szerint felszeleteljük. Mint már említettem, arra kell ügyelni, hogy a lé erősen fűszerezve és erősen sózva legyen.