
Régen jóval többször került tésztaétel az asztalokra hét közben, mint manapság. Így derelye-nudli-gombóc is volt hogy hetente készült. Egykor csak ritkán volt hús, jellemzően inkább vasárnap. Más napokon zöldségből, hüvelyesekből, tésztafélékből készült ételeket adtak az asztalra.
Ezek egy része sós volt, más része édes. Az édes tészták sztárja volt a derelye-nudli-gombóc recept, főleg ha megcukrozták az elkészült tésztát.
Manapság sokan a derelyét is ugyanabból a krumplis tésztából készítik, mint a szilvásgombócot, vagy nudlit, pedig az eredeti receptje nem tartalmazta a burgonyát. Persze krumplisból is tökéletes, de most a „sima” tésztából készülttel ismerkedünk meg.
Derelye recept, mely a legfinomabb szilvalekvárral
- Fél kiló liszthez két egész tojást, pici só, meg egy kevés víz kell. Ezeket összegyúrták, majd kinyújtották a tésztát.
- Egyik felébe egymástól néhány centiméterre szilvalekvár halmokat raktak szépen, sorban végig. Majd mikor ezzel megvoltak, a másik felét a tésztának ráborították. A szilvalekvár körül – ahol később el akarták végni – szépen lenyomkodták, majd derelyemetszővel a nyomatok mentén szépen elvágták a tésztát.
- Ezt a fajta tésztát gyorsan kell készíteni, mert ha a tészta megszárad, akkor nehezebben tapad össze.
- Főzés sós vízben történik. Forró vízbe dobják őket, aztán mikor feljön a tetejére még főzik pár percet. Majd szűrővel kiszedik, leöblítik vízzel, és a pirított zsemlemorzsába forgatják.
- Ennek elkészítése. Egy-két kanálnyi zsiradékon a zsemlemorzsát szép, világos aranybarnára pirítjuk, és a derelyéket picit hűlve ebbe forgatjuk.
Derelye-nudli-gombóc recept nagy kincs a háznál, de az utóbbi kettőről még nem szólt a fáma…
A szilvás gombóc tésztája úgy készül, mint a nudlitészta. Fél centire nyújtják el a tésztát, majd hét-nyolc centis kockákat vágnak belőle. Mindegyik tésztadarab közepére egy-egy szem kimagozott szilvát tesznek. Ezt cukrozzák, és fahéjjal ízesítik. A négy sarkát összefogják és óvatosan gombócokat formálnak belőle.
Sós vízben főzik, amíg csak fel nem jön a víz tetejére. Akkor még egy kicsit főzik, majd leszűrik, leöblítik hideg vízzel. Zsírban pirított morzsában — prézliben — forgatják meg. Ha a tésztába szilva helyett lekvárt tesznek, akkor lekváros gombócról van szó.
Krumplis nudli így készült: Egy kiló krumplit héjában megfőznek. Húsz-harminc deka liszttel, három deka zsírral, egy tojással és kevés sóval összegyúrják. (zsír elmaradhat belőle)
Természetesen a krumplit alaposan meg kell törni hozzá. És nem szabad melegen összeállítani, csak hűlt krumpliból szabad csinálni. Ugyanis nyúlós lesz a tészta, ragadós.
.A nudlit a tészta pihentetése nélkül készítik. A krumplis tésztát apró cipókra osztják, majd ujjnyi vékonyra elnyújtják, feldarabolják három-négy centis hosszúságúra. Jól meglisztezve végzik a nyújtást és a vágást is.
A nudlit megsodorják a kezükkel, és átgörgetik a sodrással a deszkán lisztezett részen. Így míg a többit szaggatják nem ragadnak össze.
Sós vízben kifőzik, aztán hideg vízzel öblítik le. Tíz deka zsíron tíz deka zsemlemorzsát rózsaszínűre pirítanak. A kifőtt tésztát óvatosan elkeverik a prézlivel. Vagy egyszerűen megrázzák az edényt többször, alaposan – így a nudliszemek bemorzsálódnak. A nudli népies neve – angyalbögyörő.