Csirkepörkölt – pörkölt csirke

csirkepörkölt-pörkölt csirke

Furcsa, hogy a csirkepörkölt – pörkölt csirke ugyanazt az ételt jelöli, mégis mennyire másképp gondolunk rájuk. Egyik receptes elnevezés, a másik házias.

Ha csak beszélünk róla, már összecsordul a nyál az ember szájában. Egy jó galuskával, uborkasalátával, vagy valami savanyúsággal fantasztikusan felséges fogás.

Persze nem árt hozzá néhány szabályt betartanunk.

Fontos, hogy ne kiselefántot vásároljunk a hentesnél, vagy boltban hozzá, hanem viszonylag kisebb csirkét, mert sokkal finomabb lesz. No persze igazi inkább a futkározós-kapirgálós lenne, de hát aki városi – általában nehezen jut hozzá.

Bár legtöbben a mellét, szárnyát, és combját szeretik – feltétlenül rakjuk bele a csontosabb részeket, aprólékokat a paprikásba, hisz ezek az igaziak bele – ettől jön ki az a finom íz, amire gyermekkorodból emlékszel.

No és persze a bőre is kell bele. Nem baj, hogy zsíros, le lehet szedni fogyasztáskor, ha teljesen hadilábon állsz vele, viszont anélkül sokkal szárazabb lenne az étel. Nem kötelező elfogyasztani a bőrt, tányéron maradhat.

És ha igazán finomat akarsz enni – próbáld meg öntöttvas edényben, de legalább zománcosban, vagy több rétegű, vastag talpúban elkészíteni. Teljesen más lesz a végeredmény, mint a vékony falúakban.

Csirkepörkölt – pörköltcsirke hozzávalói –

  • Egy nagyjából kilós csirke
  • szép fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1-2 kanál zsiradék
  • másfél dkg fűszerpaprika – ha szeretjük lehet enyhén csípős is
  • só közel 2 dkg
  • 1-2 kisebb paradicsom
  • 1 nagy, vagy 2 kisebb zöldpaprika

Az étel elkészítésének módja –

  1. Egy csirkét feldarabolunk. Szétbontjuk rendesen, mellét jó ha 3-4 darabba vágjuk, a farát-hátát vágjuk szét, a combokat kétfelé.
  2. A lényeg, hogy túl nagy darab ne legyen benne. Lábasban készítsük – lehetőleg úgy, hogy egy rétegben legyen a csibe.
  3. A hagymát megtisztítjuk felvágjuk apróra, aztán zsiradékon megpirítjuk. Nem kell barnára, csak hogy fonnyadjon. Ekkor félrehúzzuk, és rászórjuk a másfél dekányi fűszerpaprikát. Tölthetünk rá egy pici vizet, de csak minimálisat, és pár percig fonnyasszuk vele.
  4. Ekkor a feldarabolt csirkét belerakjuk a paprikás szaftba, megsózzuk, majd lefedjük és nagyjából fél órán keresztül fedő alatt pároljuk.
  5. Ha már hamarább pörkölődni kezd, akkor adjunk hozzá mindig pici vizet. De csak annyit, amivel kibírja a félórát.
  6. Közben félóra múlva belerakjuk a paprikát, paradicsomot, átkavarjuk az egy gerezd szétnyomott fokhagymával (elhagyható, csirkéhez nem annyira fontos) és még pároljuk vagy 15-20 percet. Csak akkor öntünk rá egy kis vizet, ha elfőtte a sajátját.
  7. Ha igazán finomat akarunk enni, akkor lepiríthatjuk, de csak annyira, hogy a hangján hallatszódjon, hogy már sül és nem fő.
  8. Ekkor pici vízzel felöntjük, hogy a képződött pörkanyagok a szaftba kerülhessenek. Megkóstoljuk, kell-e hozzá még só, s ezzel a művelettel el is készült.
  9. A legfinomabb vele a nokedli, vagyis galuska – de van aki tarhonyával, vagy krumplival kedveli.