Csalánfőzelék

Bár egykor ismert és elfogadott étel volt – sokáig mellőztük a magyar konyháról. Néhány éve kezd ismét teret hódítani – nem érdemtelenül.

Jó tudni, hogy a csalán kifejezetten egészséges növény akár teaként, akár levesként, vagy főzelékként fogyasztva. Viszont az is fontos – hogy csak zsenge növényt használjunk fel erre a célra.

Legjobb, ha a még világoszöld, kisebb, még nem erőteljesen „szőrös” leveleket használjuk fel erre a célra. A nagyobbakat hagyjuk a kacsáknak, libáknak – imádják, ráadásul csodálatosan fejlődnek tőle.

Ha érzékenyek vagyunk rá, akkor vegyünk fel szedéséhez, vágásához kesztyűt, de a legtöbb ember rövidúton megbarátkozik vele.

Márpedig megbarátkozni érdemes, hisz A-, B-, C-, K- és U-vitamint tartalmaz, márpedig ez utóbbi igencsak ritkán fordul elő természetes formában.

Ezen kívül magas a vastartalma – ami ugye jót tesz vérképző szerveink. És persze magnézium, réz, és cinktartalma sem elhanyagolható. Szóval ha tehetjük – fogyasszunk belőle.

A csalánfőzelék hozzávalói –

  • Először is vagy a kert végében, vagy pedig valahol, védett helyen, úttól távol – szedjünk 1 kg – igen, egy egész kiló – zsenge csalánlevelet.
  • néhány gerezd fokhagyma
  • 3 dl tej, vagy tejföl
  • só jó csipet
  • 2 evőkanálnyi liszt
  • 2 evőkanálnyi zsiradék
  • ha szükséges pici ecet vagy citromlé
  • cukor az ízesítéshez
  • És főzhetünk hozzá néhány krumpli – együtt nagyon finom, no és laktatósabb

A főzelék elkészítési módja –

  1. Első lépésként – ha szárral együtt szedtük a leveleket (ha eleve csak leveleket szedtünk ez esetben kevesebb kell belőle valamivel, mint 1 kiló, hisz a szár is nyomja a súlyt) akkor most lekapkodjuk őket, majd átöblítjük.
  2. Ezután felrakjuk egy kis vízben megpárolni. A lényeg, hogy állagát elveszítse, és a színe megváltozzék. Ezután leszűrjük.
  3. Ezután a fokhagymát megtisztítjuk, majd összenyomjuk, vagy lereszeljük. A zsiradékot felrakjuk hevülni, a fokhagymát beledobjuk, megkavarjuk, majd ehhez adjuk a leszűrt csalánt, és az egészet összekavarjuk, hogy a fokhagymából mindenhová jusson.
  4. Ezután rántást készítünk. Zsiradékon világosra pirítjuk a lisztet, tejet adunk hozzá, majd összekeverjük, és a fokhagymás csalánhoz adjuk. Ekkor sózzuk meg, és most adjuk hozzá a szükséges cukrot is, no meg ecetet, vagy citromlevet.
  5. Innentől tovább főzzük addig, míg már majdcsak egyöntetű pépes lesz. Ezt kicsit siettethetjük, ha közben mixelünk rajta egyet. Csak éppen hogy, pillanat alatt megy.
  6. Krumplival már tartalmas étel, ha tükörtojást sütünk hozzá, vagy keménytojással tálaljuk – egy fogást letudhatunk egész olcsón, ráadásul egészségesen.