
A borscs tulajdonképpen egy céklával készült húsleves, mely főleg Európa keleti részén ismert. Ukrán eredetű, litvánok, oroszok, lengyelek is készítik.
A cékla íze nem dominál benne, inkább a színe az, ami különlegessé teszi. Ennek is sok változata ismert, minden nép, amelyik készíti – kicsit hazaivá tette.
Ez a recept malac csülköt is tartalmaz – nem nehéz rájönni, hogy a leves magyaros lesz.
A borscs leves hozzávalói –
- 1/2 kiló csont
- fél kiló marhahús
- 1 füstölt csülök
- só – kilónként 2 dkg – feltéve, ha a csülköt rendesen kiáztattuk, és rá nem számítunk sót
- 2-3 fej cékla
- 1 fej zeller
- egy nagy sárgarépa,
- 1 szép petrezselyem gyökér
- 1 kis fej káposzta, vagy néhány levél
- fél kg savanyúkáposzta
- 1 vöröshagyma
- kis vaj a hagyma párolására
- bors ízlés szerint
- majoránna ízlés szerint
- 2-3 fej nyers cékla
- 1-2 kanál vaj
- 1-2 kanál liszt
- ízlés szerint tejföl
A leves készítésének menete –
- A csontot, a fél kiló marhahússal, és az egy éjszaka jól kiáztatott füstölt csülökkel enyhén sós vízben felfőzzük.
- Amíg fő a hús, addig megtisztítjuk az összes zöldséget, és metéltre vágjuk őket, kivétel a hagyma, azt karikára.
- A hagymát ha felkarikáztuk vajon felrakjuk párolni, hozzáadjuk az összes zöldséget, még a savanyú káposztát is, felengedjük a hús levével, majd hozzáadjuk a jó félig főtt húsokat is.
- Ha kell megsózzuk még, borsot adunk hozzá és majoránnát.
- Letakarjuk, és fedő alatt főzzük egészen addig, míg a húsok már megpuhulnak.
- Ekkor megtisztítjuk a nyers céklákat, lereszeljük őket, és ráöntünk a forró csontléből valamennyit. Letakarjuk, és várunk egy kicsit.
- Mikor már a hús teljesen puha, akkor kivesszük őket, és felvagdaljuk.
- Rántást készítünk mennyiségtől függően – vajon a lisztet megfuttatjuk, és ezzel rántjuk be a levest. A húsokat visszarakjuk felvágva. A lereszelt cékláról a húslevet beleszűrjük, aztán forralunk rajta egyet, s el is készült az igencsak tartalmas leves.
Fotó: Pixabay