
Már csak néhány hónap, s itt van ismét karácsony. S ha karácsony, akkor méz. Ha méz, akkor mézes.
Ha mézes, akkor feltétlen az azonnal puha mézes recept ajánlásaira lesz szükséged.
Bár tudni kell, hogy ez nyilván így nem olyan hosszú ideig eltartható, mint először még kemény társai, de ha finom – úgysem lesz gond a tárolásával….
Egykor karácsony estéjén nem lakomáztak, hanem böjtötek egészen éjfélig. Így az ünnepi asztalnál édességként fogyasztották a mézet ostyával.
Meg persze babonából – mivel úgy tartották, hogy megédesíti a következő évet.
Később pedig a karácsonyi sütemények alapanyagává, kiegészítőjévé vált, hisz még sokan a bejgli töltelékét is megcsurgatják vele.
Számomra fontos, hogy egy mézes puha legyen. Ez esélyesen onnan ered, hogy gyerekkoromban kifejezetten nem szerettem, mert akárhová vendégségbe mentünk, mindenütt kőkemény volt, harapni nem lehetett.
Nagyi azt mondta rá, hogy ha valakit fejbe vernének vele, akkor ott maradna helyszínben.
A kemény fajta mézes persze idővel megpuhul, na de ha gyerkőc van a háznál, vagy édes szájú felnőtt, akkor elég elmagyarázni, hogy még várni kell….
Manapság pedig általában nincs idő arra, hogy már hetekkel az ünnepi vacsora előtt sütkérezzenek a konyhatündérek.
Karácsonyi, azonnal puha mézes recept hozzávalói:
- 1 kg liszt
- 30 dkg méz
- 30 dkg cukor
- 20 dkg vaj
- 2 teáskanál sütőpor
- 2 mokkáskanál szódabikarbóna
- 1 teáskanál fahéj
- 2 mokkáskanál szegfűszeg
- 2 késhegynyi gyömbér
- 6 db tojás
- 2 evőkanál tejföl
- A mázhoz
- 50 dkg porcukor
- 6 db tojásfehérje
Nem mondom, van benne kalória…
Mézesünk elkészítési módja a következő:
- A mézet felolvasztjuk, és a cukorral, a tojásokkal, a vajjal és a tejföllel habosra keverjük.
- A sütőport belekeverjük a lisztbe, a szódabikarbónával is összekeverjük, belerakjuk a fahéjat, a szegfűszeget, a gyömbért, és összekavarjuk az egészet, hozzáadjuk a mézes-cukros keverékhez.
- Ezt aztán jó alaposan összegyúrjuk, majd amikor szép sima lesz, akkor letakarjuk.
- Pihentetni kell, lehetőleg legalább egy teljes éjszakán át.
- Másnap még egyszer átgyúrjuk, és lisztes kézzel nagyjából diónyi méretű golyókat formázunk belőle, ezeket pedig belerakjuk a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Nem szorosan egymás mellett, mert nőni fognak.
- Előmelegített sütőben 170 fokon sütjük.
- Gyorsan megsül, nem szabad túlsütni, mert akkor kikeményedik.
Ahogy a széle picit barnul, már jó is. Nagyjából ez 8-10 perc, de mivel minden sütő más, figyelni kell. - A mázhoz a tojásfehérjét felverjük a porcukorral, és amikor még forrók a sütemények beleforgatjuk a habba őket.
- Nem kézzel, hanem a legjobb egy nagyobb edénybe tenni a kisült süteményeket, a tetejére pedig rákanalazni a habot, és óvatosan felrázni őket mindaddig, amíg a sütemények minden oldalára jut a habból. Régen így készítették.
- Lerakjuk a karácsonyi mézes puszedliket míg meghűlnek szikkadni, majd zárható dobozban tároljuk.