
A pogácsát mindenki szereti, szereti. Bizonyíték erre ez a 4 régi pogácsa recept is. Hájas-vajas-tepertős-sódaras…. Nem semmi a felhozatal.
Hájas pogácsát értelemszerűen disznótor környékén sütöttek, vajasat főleg ünnepi alkalmakkor.
Tepertős pogácsának szintén télen volt az ideje, és a sódarasnak is. Ez jelzi, hogy pogácsát a régiek főleg a hideg időkben sütöttek. Akkor volt hozzá bőven alapanyag. Nyáron inkább a könnyebb tészták mentek.
Nézzük, a 4 régi pogácsa recept közül ki kerül előre?
HAJAS POGÁCSA
A hájat a pogácsához régen kaparták, vagy áttörték szitán. Manapság már megelégszünk azzal is, ha le van darálva – természetesen a hártya nélkül.
30 deka vegyített lisztet veszünk, a liszt egyharmad részével összegyúrjuk a negyed kiló hájat és hidegre tesszük.
A többi, maradék lisztbe rakunk 2 tojás sárgáját, fél deka sót. Ezt aztán jól összekeverjük, egy kanál fehér borral, és annyi hideg vizet adunk hozzá, hogy kemény rétestészta legyen. Ezt aztán alaposan kigyúrjuk. Régen a deszkához is csapkodták – reggelente nagyanyámnál télen sokszor ébredtem erre.
Egy kis pihenés után négyszer kinyújtjuk, hajtogatjuk, majd pihenés nélkül újra is újra.
A végén ujjnyi vastagra nyújtjuk és lehetőleg igazítva a pogácsa szaggató alá maradék nélkül kiszúrjuk.
Tetejét nem kell bevagdalni, ellenben tojással lekenjük. De csak a tetejére menjen, mert másképp nem lesz elég leveles.
Mint minden zsírosabb tésztát ezt is forró sütőben, 200 fokon sütjük.
Második sütemény egy finom vajas pogácsa lesz…
25 deka vajat 35 deka liszt harmadával lisztezett deszkán késsel összedolgozunk, majd hidegre rakjuk. A többi liszthez adjuk a fél deka sót, egy kávéskanál citromlevet, 2 tojássárgáját és annyi tejfölt, hogy rétestészta keménységű legyen a massza.
Kinyújtjuk és közepére tesszük a liszttel elgyúrt vajat. Négyszer sodorjuk ki tízpercenként. Ujjnyi vastagra nyújtjuk kis nyújtófával megsodorjuk, aztán pogácsákat szaggatunk belőle. Tojással megkenjük (köménnyel megszórhatjuk, de akár sajttal is) és 180-200 fokon sütjük.
A 4 régi pogácsa recept közül a harmadik az élesztős-teperős
Tizenöt deka tepertőt megőrülve táblára teszünk és hozzá morzsolunk 25 deka lisztet, 2 deka vajat, majdösszekeverjük.
Közepébe mélyedést csinálunk, belerakunk 1 tojássárgáját, jó csipet sót, 1 deka élesztőt (1 deci tejben felkeverve, nem kell futtatni) és 1 kanál tejfölt.
Szépen kidolgozzuk, kinyújtjuk, kiszaggatjuk átlagos pogácsaszaggatóval, sütőpapíros tepsibe rakjuk.
Megkenjük tojással, egy óráig meleg helyen állni hagyjuk, aztán ismét megkenjük és kisütjük.
Ha szeretjük lehet borsot is belerakni.
A sódaras igazi különlegesség – lényegében töltött
35 deka lisztet, 6 deka vajat, 1 tojássárgáját, 1 kanál tejfölt, kevés sót és egy kis bort összegyúrunk.
Késfok vastagra kinyújtjuk, majd 20 deka darált sódart, vagy más füstölthúst, 6 deka reszelt kemény sajtot tejföllel elkeverünk, kis halmocskákat rakunk a fele tésztára, a másik felét ráborítjuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Szaggatás közben mindig a kiálló csücsköket a szaggató belsejébe toljuk, így nem lesz tésztamaradék.
Tetejét tojással megkenjük, és 180 fokon megsütjük.
A 4 régi pogácsa recept közül bármelyik elkészítve a téli hideg napokon kellemes színfolt. Egy csupor teával, vagy meleg tejjel elmajszolgatva felvillanyozza a hétköznapokat.
Fotó: Pixabay